Sikeres nyílt nap a győri tűzoltólaktanyában
A Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szeptember 27-én nyílt napot tartott a győri tűzoltólaktanyában.
A Munkácsy úti épületbe már kora délelőtt sorban érkeztek az ovis és iskolás csoportok, de sok szülő, nagyszülő is elhozta gyermekét vagy unokáját, hogy megnézzék a tűzoltó autókat. A szertárban a tűzoltók bemutatták a járműveket, az azokon található eszközöket, elmagyarázták a kicsiknek, mit mire használnak.
A megyei tűzmegelőzési bizottság gyermekeknek szóló kiadványait örömmel nézegették a kicsik és sokan felpróbálták a tűzoltók védőruháját és sisakját is.
A próbariasztást nagyon sokan várták, és a tűzoltók rúdon lecsúszását, gyors öltözését tapssal jutalmazták. A puttonyfecskendős célba lövés a legkisebbek körében aratott sikert, a nagyobbak már a veszélyes anyagokat ábrázoló kocka kirakását is kipróbálták. A különböző állomásoknál kisebb dugók is kialakultak időnként, pár percet várniuk kellett a kicsiknek, míg egyik csoport befejezte a nézelődést, aztán kerültek ők is sorra.
A nap folyamán több százan éltek – óvodások, iskolások és felnőttek – a lehetőséggel, hogy közelebbről megnézzék a tűzoltóautókat és a szakfelszereléseket.
A nyílt nap célja, hogy megismertesse a katasztrófavédelem szervezetét az érdeklődőkkel, feladataikat, eszközeiket bemutassa, bepillantást engedjen a tűzoltók mindennapi munkájába.
Katasztrófavédelem