Becsületkassza a ház előtt: ha bizalom nincs, akkor semmi sincs!

Egy ideális világ kicsinyített mása ül egy apró kerti asztalon, rózsaszín malac formájában, Győr Belvárosának közelében. Egy idős néni nyugdíjának kiegészítéséért a spájzát pakolta ki a ház elé, és olyannyira megbízik a vásárlóiban, hogy csak a nap elején és végén áll az asztal mellé. Mindenki azt vesz és annyit ad érte, amennyit gondol. Mariann néni a becsületére bízza!

Győrben többször bebizonyosodott, hogy élhető város, nem csupán a Belváros zsongása, a kulturális színezete miatt költözik ide akár egy egyetemista vagy egy többgyermekes család és marad itt egy nyugdíjas, hanem egészen más rejtett titkai is vannak, amit véletlenül is fel lehet fedezni.

Az egyik utcában kirakott asztalka is egy olyan momentum, ami miatt érezhetjük, jó helyen járunk, hiszen lekvároktól, befőttektől, zöldségektől és gyümölcsöktől roskadozik. Érthetetlen első ránézésre az őrizetlenül hagyott finomsághalmaz, majd látván az árcédulákat és a feliratot, egyértelművé válik: ez bizony „becsületkassza”. Az árak ugyan adottak, de a vásárlóra van bízva, hogy ki, mennyit tesz a rózsaszín malacperselybe. Mariann néni a kertjében termeszti kisnyugdíjasként a biofinomságokat és ugyanebből készülnek a befőttek is. Elmúlt hetvenéves, a nyugdíjából pedig nem tud megélni.

Lekvárok, befőttek, zöldségek és gyümölcsök sorakoznak többek között az asztalokon

Évek óta márciustól novemberig reggelente megterít a ház előtt, és este izgalommal számolja össze a megkeresett aprópénzt. „Minden száz forintnak úgy örülök, hogy azt el sem hinnék, hisz’ ahhoz, ha picikét hozzáteszek, már fél kiló kenyér megvan. Egyszer megyek bevásárolni a héten, és ahogy régen édesanyám, és a kenyéren túl én is négy dolgot veszek: sót, cukrot, élesztőt, ecetet, a többit megtermelem, ha tudom.

A nyugdíjasok is ide járnak vásárolni, de ők takarékosak, ahogy Mariann néni is, csak óvatosan pakolják a kosarukat, a fiatalok pedig nem értik a jelenséget. Mariann néni pont ezt magyarázza, hogy a világ teljesen megváltozott. Senki nem bízik senkiben, és mindenki a saját zsebére gondol, nincs ebben lassan semmi furcsa – mondja lesütött szemmel.

A mai generáció már nem ebbe szocializálódott, nem is láttak még ilyet. Pedig nekem ez a normális, a rendőrség mellett lakom, látom mennyire gazosak a virágágyások, hát kigazolom nekik, ők pedig itt vásárolják az uzsonnájukat. Valójában 200 forint egy kiló barack, sok? 300 forint a befőtt, sok? Na, jó a baracklekvár 800, mert az üveg ugye, meg a cukor meg a sok főzése, hát, ha valaki ennyit nem szán rá, és inkább elviszi, akkor mit tehetnék? Elvittek barackot, láttam is, meg a kamera is mutatja, de biztos rá volt szorulva szegény, hát hadd vigye! Én nagyon vallásos ember vagyok, nem gondolom, hogy bárki is rosszat akarna, csak éppen lehet, hogy akkor rászorul. Tudja, úgy gondolom, ha bizalom nincs, akkor semmi sincs! Jövőre ugyanígy kirakom a kis kincseimet a ház elé!” – búcsúzik tőlünk Mariann néni.

Szarka Zsófia
Fotó: Marcali Gábor