Változékony idővel indul a hét
A következő napokban helyenként lehet kisebb eső, zápor, olykor erős szél, ám sok lesz a napsütés is. A nappali maximumok jellemzően 15 Celsius-fok körül alakulnak, de néhol 20 foknál melegebb is lehet.
Hétfőn hosszabb időre kisüt a nap, kisebb csapadék csak délen és nyugaton, illetve reggel keleten fordulhat elő. A hajnali 5 fok után a szeles időben 13-17 fokos maximumok várhatók.
Kedden is többfelé élénk, helyenként erős lehet a szél, továbbra is változóan felhős-napos időre készülhetünk, helyenként kisebb esővel, egy-egy záporral. Napközben 14-19 fok valószínű.
Szerdától melegedhet az idő, napközben már 15-21 fokot mérhetünk. Jelentéktelen csapadék északon, északkeleten alakulhat ki. A nyugati-délnyugati szél északon és keleten megélénkül. Csütörtökön a többfelé szeles, de alapvetően napos időben már 20 körül alakulnak a maximumok.
Fotónk illusztráció.
Időkép/MTI