![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/01/kovacs_alan_az_eto_ban_2019_01_28.jpg)
Új játékos érkezését jelentették be az ETO FC csapatánál. Kovács Alan motivált, már várja a tavaszi rajtot.
A 25 éves támadó fél plusz egy éves szerződést írt alá az ETO-val. Kovács Alan 1993. május 22-én Pozsonyban született. Pályafutását a Slovan Bratislavánál kezdte, majd Dunaszerdahelyre igazolt. Innen kölcsönadták az SK Senec, majd az Iskra Borcice, az SKF Sered, végül az FK Senica csapataihoz.
A felkészülési meccseken meggyőzte a klub vezetőségét, agilisan és eredményesen játszott. A csapatnál bíznak benne, hogy ez a lendülete kitart a bajnoki mérkőzésekre is és játékával hasznos tagja lesz a zöld-fehéreknek.
– Nagyon örülök, hogy az ETO-hoz igazolhattam – nyilatkozta a játékos a klub hivatalos honlapján. Nagy motivációt érzek, hogy segítsek a csapatnak a céljai elérésében. Az ETO egy nagyszerű csapat, remek infrastrukturális feltételekkel, minden adott a jó szerepléshez – zárta szavait.
A győri csapat korábban már bejelentette Vashkeba Vasyl leigazolását, erről bővebben ITT olvashatnak.
Fotó és forrás: eto.hu