„Éhínség, vízhiány, sáskajárás – A klímaváltozás hatásai Afrikától a Közel–Keletig" címmel tartottak előadást Afrika és a Közel–Kelet társadalmi folyamatairól június 14-én a győri MCC képzési központban.

Afrikát szokás a legfiatalabb kontinensnek is nevezni, hiszen a népesség korcsoport szerinti megoszlásában – a fiatal halálozásnak és a magas gyermekszámnak köszönhetően – dominál a fiatal korcsoportokhoz köthetők aránya. A fiatal generációknak eme népességen belüli magas aránya arra a tényre is következtetni enged, hogy jóval csekélyebb a középkorú- és idős társadalmi csoportok népességen belüli „részesedése”. E tendencia mögött olyan humanitárius katasztrófahelyzetek állnak, mint a súlyos vízhiány, a sporadikus éhínségek, valamint olyan természeti fenyegetettségek, mint a pár évente ismétlődő sáskajárások.

Európai emberként nehéz e folyamatokat a maga valóságában érzékelni, azonban nagyon fontos, hogy a fiatal generációk minél hamarabb és minél részletesebben megismerkedhessenek jelen világunk súlyos társadalmi krízishelyzeteivel. E célt szolgálta június 14-én a győri MCC képzési központban – elsősorban gimnazista diákok számára- megrendezett tannév végi előadás, mely során a Migrációkutató Intézet munkatársai, Sayfo Omar és Tóth Klaudia „Éhínség, vízhiány, sáskajárás – A klímaváltozás hatásai Afrikától a Közel–Keletig címmel beszéltek Afrika és a Közel–Kelet társadalmi folyamatairól. Az eseményen több, mint száz gimnazista fiatal vett részt és szélesítette ismereteit a témát illetően.

Afrika és a Közel–Kelet legsúlyosabb krízishelyzete az egyre intenzívebbé váló vízhiány, amely az emberek százmillióinak jelent napi szintű életfenntartási problémát. A vízhiány amellett, hogy a létfontosságú ivóvíz hiányát jelenti, egyben egészségügyi- és higiéniai katasztrófákat is előidéz, amely a pusztító népbetegségek terjedését is nagymértékben fokozza. Afrika esetében az élelmiszertermelés nehézségeit súlyosbítja, hogy a kevés csapadék mellett néhány évente megismétlődik a sáskajárás jelensége is, mely az amúgy is katasztrofális élelmezési helyzetképet tovább súlyosbítja.

Természetesen a nemzetközi szervezetek és a különféle segélyprogramok nyújtotta humanitárius mentőakciók enyhítenek e problémákon, azonban tartós, megbízható segítséget nem tudnak kieszközölni. Nagyon fontos lenne a helyi lakosság iskoláztatásának támogatása is, mely a szükséges biológiai alapismereteket megszerzését is biztosítaná, így a családtervezési folyamat és az egészségügyi védekezések is nyilvánvalóvá válnának a helyi társadalmak számára. Az imént felsorolt problémák természetszerűleg gerjesztik a migrációs folyamatokat is, melyek a következő évtizedek egyik legfőbb humanitárius válságává fognak alakulni.