Letették a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkövét
Sorra megvalósulnak azok, a térség gazdaságának további fejlődését szolgáló beruházások, amelyeket a kormány ígért Győrnek és a régiónak – mondta Kara Ákos államtitkár, országgyűlési képviselő, a Győrt Pápával összekötő kétszer kétsávos főút alapkőletételén, csütörtökön.
Kara Ákos hangsúlyozta: a beruházás első lépéseként az év végére elkészülnek a Metrónál található sztrádalehajtókhoz kapcsolódó két turbó körforgalom kivitelezési munkálatai. A győri bevezető szakasz és a Győrt Pápával összekötő út megépítését mérföldkőnek nevezte a térség fejlődésében. Nemcsak nagyobb lesz az új, kétszer kétsávos főút áteresztő képessége a mostaninál, de biztonságosabban és gyorsabban is közlekedhetünk rajta.
További képekért kattintson a fotóra!
Kovács Zoltán, a területi közigazgatásért felelős államtitkár úgy kezdte beszédét „Na végre!” Utalt arra, hogy korábban az útszakasz bővítése került szóba, az mára már el is készült volna, ám szerencsére a kormány egy olyan kétszer kétsávos főútról döntött, amely a környező települések lakóit is mentesíti az eddigi nagy átmenő forgalomtól. Az államtitkár fontosnak tartotta, hogy Győr és a pápai bázisreptér között létrejön a gyors, biztonságos közúti kapcsolat.
További képekért kattintson a fotóra!
Simon Róbert Balázs államtitkár, országgyűlési képviselő Győr és Pápa évszázados kapcsolatairól beszélt. Pápáról és térségéből többen ingáznak Győrbe, mint saját megyeszékhelyükre, Veszprémbe, osztotta meg információit. Kiemelte: ilyen mértékű állami közútfejlesztés a rendszerváltás óta nem történt Győrben és környékén, mint a mostani kormány idején. Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő szerint a téti járás települései kifejezetten örülnek annak, hogy megszabadulhatnak a hatalmas átmenő forgalomtól.
A Győrt Pápával összekötő út hossza 36 kilométer lesz, jelentős részében teljesen új nyomvonalon halad. A sávokat fizikai elválasztással látják el. Hat különböző szintű csomópont, Győr térségében pedig két turbó körforgalom segíti a gyors, biztonságos haladást.
H.F.
Fotó: O. Jakócs Péter