![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-53.jpg)
Négy az egyben, vagyis árvízkapu, vízeresztő és hajózsilip, valamint hallépcső. Mindezt magában foglalja az a torkolati műtárgynak keresztelt nagy beruházás, melynek ünnepélyes átadását csütörtökön tartották.
A zsilipeléssel egybekötött hajós sajtótájékoztatón Kara Ákos országgyűlési képviselő – akinek szívügye volt a fejlesztés, melyet miniszteri biztosként felügyelt, elmondta: “Köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a komplex műtárgynak a tervezésében és építésében, melynek elsődleges szerepe az árvízvédelemben és a vizes élőhelyek rehabilitációjában van. Győr is sokat profitál belőle, hiszen nőtt a vízfelület mérete, ez azt jelenti, hogy idegenforgalmi és sport szempontból is nőnek a városban és a térségben élők lehetőségei.“
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-13-700x467.jpg)
Dr. Nagy István agrárminiszter köszöntőjében kiemelte: “Sok mindent átéltünk és szenvedtünk, amikor az Öreg-Dunát elterelték. Nagyon megsínylette ez a táj mindannak a hatását, ami a vízvesztéssel járt. Ma itt vagyunk, és azt látjuk, hogy a táj él, és az itt élők is élni akarnak.”
Dr. Dézsi Csaba András polgármester a Győr+ Médiának azt hangsúlyozta, hogy a magas vízszintek miatt szebbek lettek a folyók, mert már nem a víz nélküli partok láthatók. Az új vízszint méltó arculatot adott Győrnek, és valóban a folyók városának ékessége lett.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-46-700x467.jpg)
A létesítmény árvízkapuként is szolgál, így a Nagy-Duna visszaduzzasztó hatását lehet csökkenteni. A 30 milliárdos projektnek az árvízvédelmen kívül ökológiai, valamint idegenforgalmi szerepe is van. Győrbe most már vízi úton is eljuthatnak a turisták, akár úgy is, hogy a Nagy-Dunán közlekedő szállodahajókról kisebbekre szállnak át.
A hajózsilipet nyáron napközben háromóránként nyitják ki, télen ritkábban. Gondoltak a vízi turistákra, számukra a kajakok, kenuk kézi átemeléséhez rámpákat és sólyákat alakítottak ki.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-36.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-41.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-40.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-43.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-45.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-44.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-42.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-46.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-48.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-51.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-47.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-50.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-49.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-52.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-53.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-54.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-55.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/06/torkolati-műtárgy-átadó-gönyü-mg-56.jpg)
Galéria: Marcali Gábor
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt