Átadták a Junior Prima Díjakat színház- és filmművészet kategóriában
Hat fiatal – három színész, egy operaénekes, egy dramaturg és egy díszlettervező – vehette át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában hétfőn Budapesten, a Kálmán Imre Teátrumban.
Tasnádi Bence, Czakó Julianna és Patkós Márton színművészek, Szemere Zita operaénekes, Szabó-Székely Ármin dramaturg és Zöldy Z. Gergely díszlet-, jelmez- és látványtervező részesült az ifjú tehetségeket elismerő díjban.
Tasnádi Bence, díjazott színművész
A kitüntetés színház- és filmművészet kategóriájának mecénása a Takarékbank, amelynek vezérigazgatója, Vida József a díjátadón elmondta: idén a díj történetében eddig rekordszámú, 75 jelöltet vett számba a zsűri, és közülük választotta ki azt a hat ifjú művészt, akiknek tehetségét a díj mellett pénzjutalommal is elismerik.
Szemere Zita, díjazott magánénekes
Kiemelte: mecénásként egyrészt tisztelegni kívánnak a fiatalok eddig elért eredményei előtt, másrészt szeretnék ezekre felhívni a közönség figyelmét is. „Idei jelöltjeink eljátszották, megrendezték és színpadra állították a világirodalom fontos műveit, de a kortárs darabokra is futott erejükből, tehetségükből” – fűzte hozzá.
Szabó-Székely Ármin, díjazott dramaturg
A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül szakmájukban a legjobbak. A Junior Prima Díj öt társalapítója egy-egy önálló kategória mecénási feladatát vállalta fel: a Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a zene, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, a Takarék Csoport pedig a színház- és filmművészet legjobbjait támogatja.
Zöldy Z. Gergely, díjazott díszlet-, jelmez- és látványtervező
A színház- és filmművészet kategória jelöltjei közül ötfős szakmai bizottság választotta ki a nyerteseket. A bizottságban Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja vett részt.
MTI
MTI Fotó: Mohai Balázs