Frissítve! Halálos baleset történt az 1-es főúton
Kisbusszal ütközött össze egy személyautó, egy ember meghalt.
Befejeződött a helyszínelés és a műszaki mentés azon az útszakaszon, ahol korábban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.
A helyszíni szemle adatai szerint egy személygépkocsi közlekedett Mecsér felől az 1-es számú főút irányába, amikor a mecséri elágazónál a főútra kihajtott és – eddig ismeretlen okból és körülmények között – összeütközött egy Győr felől Mosonmagyaróvár irányába közlekedő kistehergépkocsival. A baleset során a személyautó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A közlekedési balesetben további két személy is megsérült, őket a mentők kórházba vitték további vizsgálatok elvégzése céljából.
A közúti közlekedési baleset bekövetkezésének körülményeit a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.
Korábban írtuk:
Egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze az 1-es főúton, Mecsér és Lébény között, a lébényi elágazásnál. A mentők megállapítása szerint a személyautóban utazó ember meghalt a balesetben.
A mosonmagyaróvári és a lébényi hivatásos tűzoltók mellett a lébényi önkéntesek is a helyszínre értek. A forgalom egy sávon, irányítás mellett halad az érintett útszakaszon.
forrás: Gy-M-S Megyei Katasztrófavédeli Igazgatóság