Polipokat, kis sapkákat kaptak a győri koraszülöttek
A győri Gombolydások ismét jótékonykodtak, 63 kis sapkát és 37 koripot adományoztak a győri kórház koraszülött osztályának, melyet kedden reggel adtak át.
A győri Gombolyda Fonalbolt és Kézműves Műhely közössége nem először jótékonykodik, többek mellett hozzájuk “köthető” a Széchenyi tér kékbe kötése is, az Autizmus világnapja alkalmából.
Úgy mint tavaly, idén is készítettek ajándékokat a Koraszülöttek világnapjára. Voltak, akik fonalfelajánlással, és voltak, akik két kezük munkájával segítettek.
A kis sapkák mellett, úgynevezett korikat, polipokat kötöttek a felajánlók, melyeket az inkubátorokban fekvő babák kapnak meg. A kis polipok a picik első társaik. A babák belekapaszkodhatnak az apró lábacskákba, mely emlékezteti őket a köldökzsinórra, ösztönösen markolják meg, így is növelik biztonságérzetüket, és ráadásul nem a fontos csöveket, érzékelőket húzogatják. A szülők számára is kedvesebbé, megnyugtatóbbá vállhat így az inkubátorban fekvő babájuk látványa.
F..G.