A Kossuth-díjas Halász Judit színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja játssza Pankát, a papagájt dr. Dézsi Csaba András Gerzson és Panka című mesekötetének hangoskönyvében. Szövege minden mondatát többször elpróbálja a felvétel előtt. Értelmezi az adott szituációt, máshová helyezi a hangsúlyokat, hol visszafogottabban, vagy éppen haragosabban, karcosabban szólaltatja meg Pankát. Halász Judit mindent tud a színházról, ugyanúgy, mint a gyermekek lelkéről. Nemhiába rajonganak érte.

Melyik szerepet izgalmasabb, hálásabb eljátszani a mesékben: az állatokét vagy az emberekét?
Nem ebben van a döntő különbség. Ha egy szereplőnek van karaktere, akkor az érdekes, hiteles, lehet szeretni a jóságát vagy gyűlölni a gonoszságát, de közük van hozzájuk az olvasóknak vagy a hallgatóknak. Ezeket a szerepeket minden színész szívesen játssza.

Pankát mennyire könnyű ábrázolni egy hangoskönyvben?
Azért könnyű, mert a szövegből érződik a szerző kötődése, szeretete ehhez a madárhoz. Az ilyen érzéseket szívesen közvetíti a színész, és örömmel fogadja a gyermek is. Ráadásul Panka sokféle kalandot él át, s az izgalom mindig vonzóvá teszi a történetet, fenntartja a szereplők iránti kíváncsiságot.

Ön tart valamilyen háziállatot?
Kutyám volt, most macskáik vannak az unokáknak. Nekem a ló a legjobb állatbarátom. Volt egy Karakán nevű arab félvérem. Imádtam. Tagja voltam a magyar ifjúsági díjugrató válogatottnak. A sportosság most sem áll távol tőlem. Ha van rá időm, telente elmegyek síelni, úszni is szeretek, de nem medencében, hanem szabad vizeken.

Gyereknek is eleven volt, vagy szófogadó, jó kislány?
Mozgékony, sportos, de jó gyerek voltam. Igaz, ehhez hozzájárultak a történelmi körülmények is. A második világháború időszakában születtem. Apámat elvitték a frontra. Amikor már kisgyerekként valamennyire képes voltam rá, próbáltam segíteni anyukámnak. Akkor eszméltem, amikor apukám hazakerült, de akkor meg vidéken dolgozott, úgyhogy anyámnak továbbra is jólesett a segítségem.

Azt már sokszor láttuk, hogyan tudja megszerettetni magát a színpadon, a koncerteken, a felolvasásokon a gyerekekkel is. De mi az, amitől a gyerekek kifejezetten idegenkednek, és amivel akaratuk ellenére is bosszantani tudják őket a szüleik, rokonaik?
Az, amikor a felnőttek gügyögnek nekik. Azt én is nehezen tudom elviselni. A gyerek ugyanolyan ember, mint mi, csak kisebb. A gügyögés helyett figyelni kell rájuk, foglalkozni kell velük. Például mesélni kell neki, mondjuk a papagájokról.

Ön melyik meséket kedveli: a népmeséket, vagy a jelenben, a hétköznapjainkban játszódó történeteket?
Én a klasszikus mesék híve vagyok. A gyereknek képzeletben át kell élni olyan veszedelmes vagy szép kalandokat, amelyeket a hétköznapi életben nem kap meg. A népmeséken kívül kedvelem Lázár Ervin vagy Janikovszky Éva történeteit is, Mici Mackót sem véletlenül szeretik a gyerekek. A kis herceggel viszont vigyáznék. Az egy remekmű, melyet mindenkinek el kell olvasnia, de megértéséhez kell egy bizonyos életkor.