II. Pinnyédi Hídpiknik

Varázslatos miliő a híd lábánál

Fotó: Ács Tamás
P. Csapucha Adrienn
2022.08.18. 07:42

Szeles Szabolcs látogatott csütörtökön a Győr+ Rádió stúdiójába, hogy a II. Pinnyédi Hídpiknik izgalmas programjaira invitálja a hallgatókat.

“Ez a rendezvény, ezen a helyszínen egy régi ötlet és álom volt. Ez egy csodás történettel bíró híd, nekem mindig a győriek akaratát jelképezi, hogy mitől vagyunk azok, amik” – kezdte a beszélgetést az alpolgármester, röviden utalva majd ismertetve a híd históriáját. “1908-ban, az ottani Rábca-meder feltöltésekor, a folyó elterelésekor két uszályra helyezve vízen vitték fel a Dunán, majd a Rábca új ágán került a mai helyére. Szemre is tetszetős, egy ipartörténeti emlékmű” – tette hozzá a városvezető.

Tavaly egyszeri alkalomnak indult a rendezvény lebonyolítása, de a hangulat, a miliő mindenkit elvarázsolt, így az ötletgazdák idén döntöttek a folytatásról.

Nagyon sokan jöttek, családosok is, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, egyszerűen muszáj volt továbblépnünk. Picit változnak a programok, de a hangulatot mindenképpen szeretnénk megtartani. A fellépők sorát is úgy próbáltuk összeállítani, hogy ehhez a miliőhöz alkalmazkodjon a zenei stílus”– fogalmazott Szeles Szabolcs a Győr+ Reggeliben.

Korábban a híd rossz állapotban volt, az emlékművet felújították, majd a partszakaszt is szépen rendbe tették, s bár a híd közlekedésre már nem lesz alkalmas, egy történelmi kincs a környéken. “Augusztus 20-án számos program van Győrben és környékén, de ezek a rendezvények nem konkurálnak, sokkal inkább erősítik egymást” – hangsúlyozta az alpolgármester, majd rámutatott részleteiben a kavalkád eseményeire.

Gyerekeknek számos szórakozási lehetőséggel készülnek a szervezők, de lesz például Kenyérszentelés, interaktív kiállítás, míg a színpadon a Back II Black és az Ismerős Arcok is zenél. Az estet fáklyás felvonulás zárja.

“Hiszek benne, hogy sokan leszünk, szeretettel várunk mindenkit. Ez egy olyan helyszín, ahol sokan összegyűlhetünk, nagy terület áll rendelkezésre” – invitálta a hallgatókat az alpolgármester, zárásként pedig megköszönte mindazok munkáját, akik sokat tettek a rendezvény megszervezéséért, sikeréért.

A II. Pinnyédi Hídpiknik részletes programja ide kattintva elérhető!

Műsorvezetők: Nagy Roland, Orosz Sanyi

Kapcsolódó témák: #fesztivál | #II. Pinnyédi Hídpiknik | #Kultúra | #zene |