Három év után ismét az A38 hajó színpadán játszik a KFT. Az 1981-ben alakult zenekar október 19-én számos vendégművésszel lép fel.
A közreműködők között lesz Mohai Tamás gitáros, Sárik Péter zongorista, Solti János dobos és Szekeres András gitáros – olvasható a helyszín közösségi oldalán. Ezen a koncerten tér vissza a KFT élő műsorába II. Lengyelfi Miklós, a csapat basszusgitárosa. A zenész egészségügyi okokból volt kénytelen kihagyni a nyári fellépéseket, amelyeken lánya, Lengyelfi Eszter helyettesítette. Ezúttal együtt is játszanak.
A fellépő vendégek közül Mohai Tamás egy rövid ideig, 1999-2000-ben maga is tagja volt a KFT-nek, az együttesben akkor éppen nem játszó frontember, Laár András helyén. A KFT Mohaival készítette el Éljen a szerelem című lemezét. A kiváló gitáros-énekes azóta, tehát több mint két évtizede nem lépett fel a KFT-vel együtt, most viszont az ő közreműködésével fog elhangzani az akkori lemez címadó dala.
A KFT 2012 decemberében kezdte múltidéző, lemez(újra)bemutató koncertsorozatát az A38-on, akkor első, 1981 tavaszi fellépésük műsorát vették elő. Ezt követte egy évvel később az Üzenet a liftből/A fodrász című lemez előadása a megjelenés 30. évfordulóján, majd 2014-ben a legsikeresebb KFT-album, az 1984-es Bál az Operában kapcsán játszottak. 2017-ben, a megjelenés 35. évfordulóján a Macska az úton dalai voltak terítéken, 2018-ban az 1988-as Édes élet című lemezé, 2019-ben pedig akusztikus köntösben hangzottak el a KFT dalai az A38-on.
A zenekar eddig tizenegy stúdiólemezt készített, az eddigi utolsó a 2008-ban megjelent A Bábu visszavág volt. A KFT az elmúlt másfél évtizedben fellépett a Budapest Sportarénában, a Müpában és az Operaházban is.
A KFT-ben Laár András énekel és gitározik, Bornai Tibor énekel és billentyűs hangszereken játszik, II. Lengyelfi Miklós basszusgitározik, Márton András pedig dobol.