Hetven évet, azaz huszonötezer-ötszáz napnál is többet töltött házasságban a 98 éves Prohászka Marcell és nyolc évvel fiatalabb felesége, Huba Éva. A házaspár szeptember elején más jubilánsokkal együtt, a győri püspökvár kertjében koncelebrált ünnepi szentmisén adott hálát közös életükért. A nagy eseményt követően Éva nénivel és Marci bácsival otthonukban beszélgettünk.

Megismerkedésük, szerelmük olyan, akár egy megelevenedett romantikus regény. Éva közgazdasági technikumba járt, ahová egy nap új matematika–könyvvitel tanár érkezett egy szálfaegyenes, elegáns, de roppant szigorú fiatalember személyében. Az egész lányosztály szinte azonnal beleszeretett. Éva sem volt kivétel. Ám Marcell – mert ő volt a tanár – csak egy értelmes, okos, de vézna kislányt látott benne. Utóbbin nem is lehet csodálkozni, mert a háború utáni évek szegénysége a Felvidékről kitelepített diáklányt és özvegy édesanyját különösen is sújtotta. Olyannyira, hogy egyik alkalommal rosszul lett az éhségtől az iskolában. Marcell ezt már nem nézhette tétlenül. Engedélyt kért a lány anyjától, hogy mindennap elvihesse ebédelni, majd kis fizetéséből még süteménnyel is ellátta. Először alig-alig, később aztán egyre többet beszélgettek. Egymásba szerettek, a fiatal tanár pedig megkérte tanítványa kezét. S hogy semmi ne állhasson boldogságuk útjába, Éva a nappali helyett az iskola esti tagozatán érettségizett le.

A Rákosi-korszakban nem volt tanácsos templomi esküvőt tartani, de ők mindenképpen Isten színe előtt akartak egybekelni. Ebben segítségükre volt a menyasszony Szentendrén szolgáló pap nagybátyja, aki szívesen összeadta és meg is vendégelte őket. Hazafelé jövet majdnem lekésték a HÉV-et, de az valamiért mégis megállt és bevárta a fiatalokat. Valószínűleg ennek köszönhetik az életüket, hiszen a következő szerelvény borzalmas balesetet szenvedett, amelyben közel harmincan vesztek oda.

Csendes, de boldog évek következtek. Az első időszak nem volt könnyű, hiszen szinte a semmiből kellett otthont teremteni. Az ifjú férj reggeltől estig tanított, sokszor heti negyven órát vállalt, hogy eltartsa családját, felesége közben a főzés és a háztartás fortélyaival ismerkedett. Először Balázs fiuk született meg, majd a kislányuk, Sarolta.

Aztán Éva is dolgozni kezdett, diákotthonok, kollégiumok gazdasági ügyeit intézte vezető beosztásban. Férje mindvégig kitartott a tanári pályán. Hét unokájuk született, s már tizenegyszeres dédszülők. A tizenkettedik csöppséget karácsonyra várják.

Hogy mi a titkuk? Marci bácsi híres névrokona, Prohászka Ottokár püspök jelmondatát idézi: Szeretetben élni szeretettel. Ez a vezérelvük. S még valami. Rengeteget beszélgettek, és beszélgetnek a mai napig, hiszen mindig van miről. Azt mondják, egymás társaságában még sohasem unatkoztak.

Ma is összeházasodnának? – kérdezem búcsúzáskor, s mindketten gondolkodás nélkül válaszolnak: bármelyik pillanatban, hiszen őket egymásnak teremtette az Isten.