![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-16-1.jpg)
Csütörtökön folytatódott a hivatalosan a múlt héten indult LED-osztás Győrben. Ahogy arról korábban már több alkalommal beszámoltunk, ingyenes LED izzó csomagot kapnak azok a győriek, akik korábban regisztráltak a programra.
Az ingyenes LED-csere keretében ezúttal is sokan álltak sorba az OSP-ben, hogy átvehessék energiatakarékos és környezetkímélő fényforrásaikat a város első emberétől. A programon elhangzott, Győr az első olyan város, amelyik megvalósítja a környezetvédelem szempontjából is fontos, szervezett izzócserét.
„Nemcsak azért sikeres az akció Győrben mert az emberek kihasználják ezt a lehetőséget, hanem olyan reklámot adunk ennek az egész programnak, amit országszerte a győri példa alapján egyre többen felfedeznek. Örülök, hogy ez emberek meglátták az ebben rejlő lehetőséget, mi pedig segíteni tudunk” – mondta a helyszínen dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere.
A regisztráció alapján precízen összeállították a személyre szabott csomagokat. Egy-egy LED-izzóval éves szinten jelentős összeget takaríthatunk meg, most még inkább igaz a mondás, hogy sok kicsi, sokra megy.
„Ez egy nagy régi igazság, és valóban így van. Sokan jelentkeznek, és a sűrű fillér azt gondolom, hogy minden időben jól jön, most pedig különösen számít. Úgyhogy egészen biztos vagyok, hogy ez az akció nagy segítség” – nyilatkozta dr. Pergel Elza győri alpolgármester.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-12-1-700x467.jpg)
Bár első látásra talán bonyolultan tűnik az internetes regisztráció, ha egy kis időt szánunk rá, könnyen hozzájuthatunk a takarékos izzókhoz. Az ingyenes LED-osztás novemberben folytatódik, így továbbra is érdemes regisztrálni és átvenni az izzó csomagokat.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/10/LED-csereprogram-VN-14.jpg)
Galéria: Vig Norbert
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt