Az elmúlt négy évtized alatt egy városnyi emberben alakult ki a pavlovi reflex: már pusztán az Arrabona szó említésére megjelenik lelki szemeink előtt a gombás szendvics ínycsiklandó képe és összefut szánkban a nyál.

Nem fogott ki a változó világ az egykori Skála áruház ételbárján. Míg körülötte minden átalakult, a falatozóban megállt az idő. Májgombóc és gyümölcsleves, milánói és polpetti, rántott máj és pataházi szelet, csoki és ananász puding, gesztenyepüré éppúgy az étlap része ma is, mint a nyolcvanas években. S akkor még nem említettük a melegszendvicseket: sonkás, sajtos, magyaros, hawai, vadász, ínyenc, no és az utolérhetetlen gombás, ami minden bizonnyal kitörölhetetlen nyomot hagyott a győri gasztro-történelemben.

Ültünk a hatalmas középkori térképmetszet előtt szüleinkkel, barátainkkal, szerelmünkkel, később kollégákkal, gyermekünkkel vagy éppen egymagunk. Ha a napi rohanásban elmaradt az ebéd, itt mindig be lehetett valamit kapni. Finomat és gyorsan, ebből nem engedett az ismerős arcokból álló személyzet. Ráadásul megszokott környezetben, kényelmesen, minden múló divattól mentesen. Egészen mostanáig.

Ám minden elmúlik egyszer. November 26-án lezárul egy korszak, eltűnik egy biztosnak hitt pont az életünkből. Nem sül több gombás melegszendvics az Arrabona Ételbárban. Végleg bezár, mi pedig szegényebbek leszünk egy legendás győri hellyel. Maradnak a szép emlékek és az a bizonyos reflex. Ha meghalljuk, hogy Arrabona, összefut a szánkban a nyál.