Nem mindenki várja a karácsonyt. Aki elveszítette szeretett hozzátartozóját, gyásszal és magánnyal küzd, annak az ünnep csak fokozza a fájdalmát. Enyhíthető-e a lelki szenvedés? – erről kérdeztük Benkóné Jancsó Hanna mentálhigiénikust, gyászcsoportvezetőt.

Az ünnepek, különösen a karácsony megélése egy veszteségtől, magánytól szenvedő ember számára nagyon nehéz. Amikor gyászfeldolgozó csoportot indítok, igyekszem a kezdést úgy időzíteni, hogy mire elérkeznek az ünnepek, már több alkalommal találkozzunk. Azért, hogy addigra a gyászolók megtapasztalhassák, nincsenek egyedül a fájdalmukkal, más is hasonló módon tart a közeledő ünnepektől, a hiányérzettől, a magánytól. A közös gondolkodás, tapasztalatmegosztás reményt ad arra, hogy túlélhető a karácsony a szeretett hozzátartozó nélkül.

Életünk során bizonyos helyzetekben mindannyian megtapasztalhattuk már a mély magányt. Ez az a fajta egyedüllét, amit az ember nem kíván magának, ezért próbál tenni ellene. Hogyan? Élek a családom, barátaim segítségével. Ha nincs családom, nincsenek barátaim, megpróbálok segíteni másoknak. Megpróbálok olyan tevékenységeket végezni, melyek korábban örömet okoztak nekem. Önsegítő technikák után nézek. Hívő emberként megtapasztaltam már többször a közmondás igazságát: segíts magadon, Isten is megsegít. Amennyiben teszek magamért, a még szükséges erőt megkapom.

A gyászmunkát nem lehet lerövidíteni, fájdalommentessé tenni. Olyan ez, mintha egy mélyre húzó örvénybe keverednék a Dunán. Ha kétségbeesetten kapálózom a felszínen maradásért, biztosan elmerülök. Ha hagyom, hogy lehúzzon a mélységek mélyére, és onnét rugaszkodom fölfelé, akkor megmenekülök, felépülök.

Ebben a munkában jelenthet nagy támogatást a sorstársi közösség megtapasztalása.

Az ünnepek alkalmat kínálnak arra, hogy beleengedjem magam ebbe a nehéz folyamatba. A karácsony Jézus születésének ünnepe, akkor is, ha nem vagyok ünnepi hangulatban. A döntés a kezemben van: tudok-e, akarok-e erre koncentrálni, vagy elsüllyedek a fájdalmamban?