![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/09/borkai-zsolt-győr-plusz-rádió-mg-2.jpg)
Hétfő reggel ismét Borkai Zsolt volt a Győr+ Rádió vendége, akivel a két műsorvezető, Kaszás Kornél és Nagy Roland az elmúlt napok eseményeiről, köztük számos befejeződött útfejlesztésről és a város életében fontos rendezvényekről beszélgettek.
Bemelegítésként a hétvégére tekintettek vissza. Kérdésükre Borkai Zsolt elmondta, az egyik legfelemelőbb pillanat szombaton a Lila séta volt, amelyen minden korosztályból sokan képviseltették magukat. „A közös séta egy kiállás volt az idősekért, a demenciával és alzheimerrel élőkért és családtagjaikért annak érdekében, hogy a társadalom elfogadóbb legyen velük szemben.”
A műsorban egy másik felemelő pillanat is szóba került, méghozzá az Audi Aréna Győr ötödik születésnapja. A polgármester visszaemlékezett a létesítmény fél évtizeddel ezelőtti megnyitására, és az azóta eltelt időszak rendezvényeire. Kiemelte, több mint 700 ezer látogató és 160 ezer sportoló fordult már meg a multifunkcionális csarnok programjain, ahol számos világversenyt, köztük Európa-, világ- és ifjúsági olimpiai versenyeket is rendeztek, de megannyi kulturális és társadalmi esemény otthona is volt.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/09/xAudi-ARÉNA-5-éve-szülinap-ojp-5-700x467.jpg)
Végül egy harmadik szombati esemény is szóba került, hiszen az Újvárosi Családi Napon Caramel is fellépett városunkban. Mint elhangzott, már hagyománnyá váltak a városrészek különböző családi programjai, amelyek a helyi közösségek építéséről, a közös időtöltésről és a lokálpatriotizmusról szólnak. A műsorban az is kiderült, hogy az előttünk álló hétvégén Borkai Zsolt is a TEDx előadója lesz. A TED (Technology, Entertainment, Design) győri változatában is olyan személyiségek maximum 18 perces előadásai hangzanak el, akik az életük példáján keresztül tudnak a hallgatók számára nem csak élményt, de gondolatébresztő tanulságot is nyújtani.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/09/óriáskerék-győr-dunakapu-tér-1-1-700x467.jpg)
A programok sorában végül a pénteken induló óriáskerék is szóba került. „Tavaly nagy sikert aratott, ezért az óriáskereket üzemeltető vállalkozás az idén is megkereste az önkormányzatot, és ezúttal szeptember végétől egészen májusig gyönyörködhetnek a magasból a győriek és a hozzánk látogatók a városban felülnézetből.”
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/09/borkai-zsolt-győr-plusz-rádió-mg-1-700x467.jpg)
A közelmúltban számos útfejlesztés készült el a Győrben. A műsorvezetők ezzel kapcsolatban is kérdezték a városvezetőt, aki elmondta, évről-évre több milliárd forintot fordít az önkormányzat az útfejlesztésekre, de állami forrásból és eu-s pályázatok révén is több nagyberuházás valósult meg, elkerülő utak, új közlekedési tengelyek épültek. A közelmúlt fejlesztéseit sorolva Borkai Zsolt kiemelte a lakossági igényre reagálva elkészült szentiváni gyalogos-kerékpáros felüljárót, a Szigethy Attila út felújítását, amely a város egyik legforgalmasabb útja. Hangsúlyozta, korábban – szintén lakossági kérésre – éjszakára kitiltották a kamionokat, most pedig közel 800 méteren újult meg az út, sőt egy új jelzőlámpás csomópontot is kialakítottak, 600 millió forintos önkormányzati forrás révén. Elkészült még többek között a Kismegyeri út, a Szabolcska út, az Újkapu utca felújítása, a Szent István út 12-20. közötti terület megújítása, és a Marcalváros I-et és II-t összekötő út rekonstrukciója is.
Műsorvezetői kérdésre a polgármester a Vásárcsarnok építésére is kitért. „A fejlesztés finisében vagyunk, néhány hét múlva át is adhatjuk a győrieknek, ahol nem csak 21. századi körülmények várják majd a termelőket és a vásárlókat, de a parkolólemez révén rendezett parkolási lehetőség is.”
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/09/Audi-ETO-kC-szerződés-hosszavbbítás-ojp-2-700x501.jpg)
Fotó: O. Jakócs Péter
Végezetül egy sportos témát is érintettek a műsorban, méghozzá a Győri Audi ETO KC három világklasszis játékosának, Stine Oftedal, Kari Brattset és Anne-Mette Hansen szerződéshosszabbításáról. „A csapat az elmúlt években magasra tette a mércét a BL-győzelmekkel, ezért is örömteli, hogy a világ legjobb játékosai nem csak Győrbe vágynak, de itt is akarnak maradni. Arra külön büszkék lehetünk, hogy nem csak az egyesületet, hanem a várost is megszeretik és otthon érzik magukat, az a teljesítményükre is jó hatással van. Biztos vagyok benne, hogy a lányok az idén is számos emlékezetes pillanattal ajándékoznak meg bennünket.”