Nagysikerű estet tartott a Rímes Kávé az elmúlt napokban a Kristály Étteremben. A 13 éve, Baksa Kálmánné tanárnő szervezésében töretlenül működő sorozat február 22-én, Petőfi Sándor ismertnek vélt, valójában ismeretlen szellemi örökségét mutatta be.
Több megzenésített és elmondott Petőfi vers hangzott fel az est bevezető részében négy győri előadóművész, P. Nagy Gabi, Olasz Valéria, Rózsa Molnár Henrietta és dr. Kámfor Barnabás tolmácsolásában.
Ezután dr. Reisinger János irodalomtörténész méltatta, Petőfi 864 darabból álló költészetét, rámutatva, hogy ennek csupán egyharmada dal, a nagyobbik része episztola (költői levél), idő- és létszembesítő költemény. A szakember a találkozón felidézte a számára leghatalmasabb költeményt, a Világosságot! is.
A mintegy 150 főnyi hallgatóság befejezésül a Távolból című dalt közösen énekelte el az előadóművészek vezetésével.
Dr. Reisinger János előadásából az emberi tisztesség és tisztítóerejű esztétikai minőség hatott a megjelentekre. Az előadás után többen szívesen maradtak még egy kötetlen beszélgetésre, mely tovább erősítette a katartikus élményt.
Szerző: Szörényi Miklós