The Distinguished Gentleman's Ride

Elegáns motorosok az egészségért

Fotót: MekliZ Fotóstúdió
Adorján Andrea
2019.09.29. 13:14

A prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulása.

A The Distinguished Gentleman’s Ride (DGR) keretében vasárnap 110 ország hétszáz városában – így Budapesten és Győrben is –  egy időben több mint 130 ezer elegánsan öltözött motoros részvételével lezajló rendezvény idei célja 7 millió dollár egyéni és szponzori adományt gyűjteni a novemberi “bajszos” kampányból is ismert Movember Foundationnek. Az idei motorozásra Magyarországon már több mint 330-an regisztráltak, a hazai felajánlások pedig már most eléri az ötezer dollárt – közölték a szervezők.

Fotó: MekliZ Fotóstúdió

A közel 30 kilométeres budapesti motorozáson a szervezők szerint várhatóan 4-500-an vesznek majd részt, az egyéni támogatások és a szponzori felajánlások összege pedig meghaladja majd a tízezer dollárt.

Magyarországon évente négyezer új prosztatarákos megbetegedést és 1500 halálesetet regisztrálnak. Szakértők szerint az évenkénti prosztatarákszűrés minden 40 év feletti férfinak javasolt még panaszmentes állapotban is, hiszen a korai diagnózis a betegség sikeres kezelésének legfontosabb feltétele.

A győri rendezvényen közel 200 elegáns motoros gyülekezett a Sieger Sport Bár előtt. Csokornyakkendő, zakó, zsebóra, sálak, elegáns hölgyek és urak hívták fel a figyelmet a férfiak egészségére. Omar Cilitti, győri szervező elmondta, hogy nagy meglepetésként érte Győr nyitottsága és a  Széchenyi István Egyetem segítőkészsége.

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház motoros orvosai is fontosnak tartják az ilyen eseményeket. Dr. Vasi Imre sebész főorvos nyitotta meg a rendezvényt, aki elmondta, hogy egy amerikai tanulmány szerint a rákbetegségek 20-40 százaléka, a daganatos halálozások fele megelőzhető lenne egészséges életmóddal, szűréssel. 


A győri gentlemanek Pannonhalmára indultak, s vitték jó hírét az egészségnek. 

Az esemény Facebook-oldala ide kattintva érhető el.

Kapcsolódó témák: #egészség |