A Szentatya háromnapos magyarországi látogatását a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szervezte. A tapasztalatokról dr. Veres Andrást, az MKPK elnökét, a Győri Egyházmegye püspökét kérdeztük.

Milyen érzés volt vendégül látni a Katolikus Egyház fejét?

A Szentatyát vendégül látni mindenki másnál felemelőbb dolog. Ha pedig arra is gondolok, hogy Ferenc pápa milyen közvetlenséggel, nyitottsággal, szeretettel fordult felénk, akkor sejthető, hogy ez a vendéglátás csak örömteli lehetett.

Mi volt a legnagyobb feladat a szervezés során? Összesen hányan dolgoztak az előkészítésen, illetve magán az eseményen?

Az egész program megszervezése rendkívüli kihívás volt, hiszen máskor egy ilyen látogatás előkészítésére két, akár három év is rendelkezésre áll. Most viszont nem volt, csak két hónapunk, éppen ezért azt a stratégiát követtük, hogy gyors döntéseket kell hozni, és azért imádkoztunk, hogy ezek a döntések megfelelőek legyenek. Biztos, hogy nem sikerült mindent tökéletesen megvalósítanunk, de ami tőlünk telt, mindent megtettünk, s ezért csak köszönet és hála illeti azt a több száz munkatársat, akik éjjel-nappal dolgoztak ennek az eseménynek a sikeréért.

A Püspöki Konferencia elnökeként viszonylag sok időt töltött a pápa közelében. Milyennek látta a Szentatyát?

A Szentatya megérkezésének első pillanatától kezdve arcán és gesztusain jól lehetett látni, hogy várakozással, szívesen és örömmel jött hozzánk. Ebből a lelkesedéséből semmit sem veszített elutazásáig. Igyekeztem folyamatosan érdeklődni delegációjának tagjaitól, hogy van-e valami kérésük, igényük, s mindannyiszor teljes megelégedettségükről biztosítottak.

Történt-e valami nem várt esemény, drámai vagy humoros mozzanat?

Örömmel számolhatok be róla, hogy a Szentatya egész utazására vonatkozóan igaz, hogy nem történt váratlan esemény. Hacsak az nem, hogy a Szentatya többször is feladta a leckét a biztonságáról gondoskodóknak, hiszen számos alkalommal váratlanul a köszöntésére összegyűltek közé ment. Ezt mindannyian örömmel fogadták, és a látogatás végére a biztonságiaknak is természetessé vált, hogy a Szentatya szeretetének ilyen gesztusait mutatja az emberek felé. 

Kóstolt-e magyar ételeket a Szentatya, ha igen, ízlett-e neki? Ivott-e magyar bort?

Nem volt közös étkezésünk a Szentatyával, és nem is tájékozódtam az étkezéséről.

Tetszett-e Magyarország, Budapest Ferenc pápának? Hangot adott-e a véleményének?

Talán nekünk, magyaroknak természetes országunk és fővárosunk szépsége, de erre a külföldről érkezettek mindig rácsodálkoznak. Így volt ez most is, a Szentatya delegációjának tagjai sokszor elismerőleg beszéltek a város szépségéről, tisztaságáról és az emberek érdeklődéséről, akik integetve fogadták a Szentatyát, bármerre ment is a városban.

De ha valaki Ferenc pápa személyes véleményét is meg akarja ismerni országunkkal kapcsolatban, olvassa el a repülőgépen hazafelé mondott szavait, vagy a május 3-án a római Szent Péter téren tartott beszédét. Csak három rövid részt hadd idézzek ide: „Budapesti tartózkodásom alatt az összes magyar ember szeretetét érezhettem. …sok egyszerű, dolgos embert láttam, akik büszkén ápolják gyökereikkel való kapcsolatukat… Az ország nagyon elkötelezett a holnap felé vezető hidak építése iránt is: nagy gondot fordítanak a környezetvédelemre – ez nagyon-nagyon szépen működik Magyarországon! – és a fenntartható jövőre; dolgoznak a nemzedékek, az idősek és fiatalok közötti hidak építésén, amely ma mindannyiunk alapvető kötelessége.”