Hiszem, hogy három gyermekkorunk van, az igazi, a valós és az őszinte. – Rozmán Lászlónak, a Győr+ Rádió hírszerkesztőjének jegyzete.

Az igazi gyermekkorunk az első, amikor kis totyogósként felfedezzük a világot, tappancsunk csattog a járólapon és tudunk örülni a legapróbb dolgoknak, átéljük a felfedezés örömét, saját bőrünkön tapasztaljuk meg az élet alakulását.

A második gyermekkor – valójában ez adott értelmet az életemnek –, amikor kislányommal újraélem a valós pillanatokat, amik már rég feledésbe kerültek. Újfent megélem a régi gyermekkori emlékeket. Előkerült a régi rigós verseskönyv, a rongyosra hallgatott kazetták, már digitális formában ugyan, de a mindennapjaink részévé váltak. Ugyanúgy mesélem a Déli felhőket, ahogy nekem is mondták szüleim. Együtt fedezzük fel a világot és a rohanásból jólesik esténként a kanapén, bekuckózva újra gyereknek lenni és elmondani századszor is, hogy „kicsi patak-ágyon vízicsibe úszik…”. Amélia nagyszülein látom azt az őszinte örömöt, ahogy ők is újra átélik a felfedezés pillanatát, immár nagyszülőként, de legbelül ők is újra gyereknek érzik magukat.

A szülő–gyermek kapcsolat egy egyedülálló kötelék, amely szereteten, támogatáson és megértésen alapul. Szülőként feladatunk van, segítenünk kell őket a fejlődésben, támogatva álmaik megvalósításában. A gyermek biztonságot és szeretetet kap, ami hozzájárul az önbizalmához és az érzelmi fejlődéséhez.

A gyermeknap emlékeztessen minket, hogy ők már egy új generáció tagjai, akik hozzájárulnak a társadalmunk és a világ jövőjéhez, formálásához. Ezért fontos, hogy tiszteletben tartsuk véleményüket, meghallgassuk őket és biztosítsuk számukra a fejlődésükhöz szükséges lehetőségeket. A gyermekek megbecsülése és támogatása nemcsak a gyermeknapon, hanem mindennap kiemelt figyelmet és odaadást igényel.

Illusztráció: Depositphotos.com