![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-7.jpg)
Sportnapot tartottak a Bárczi Gusztáv Iskolában, a gyerekek már reggel óta izgatottan várták a verseny kezdetét jelentő sípszót. Az intézményben mintegy 170 középsúlyos, illetve súlyos és halmozottan sérült fiatalkorú fejlesztését, gondozását látják el.
Az eseményen résztvevőket dr. Nagy Adél, a győri tankerület igazgatója köszöntötte. Eljött a rendezvényre az Emberség DSE elnöke. Kertész Tamás nem üres kézzel érkezett.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-17-700x467.jpg)
„Egy térelválasztó függönnyel szeretnénk segíteni az itteni szakmai munkát. Tavaly az AUDI Hungária Zrt. jóvoltából nagyobb adományhoz juthattunk, amit a vármegyében dolgozó intézmények tárgyi eszközbeszerzésére fordítottunk. Jó szívvel támogatunk minden ilyen irányú fejlesztést, hiszen a mozgás nemcsak a fizikai állapot javulásához járul hozzá, hanem a gyermekek kognitív képességeire és érzelmi életére is jó hatással van” – hangsúlyozta az elnök.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-10-700x467.jpg)
Nagy László, a Bárczi-iskola intézményvezetője portálunknak azt mondta: „Dupla öröm nekünk a mai nap. A gyógypedagógiában a sport és a mozgás kiemelt szerepet kap. Ezért régóta rendezünk sor és váltóversenyeket, melyeken most négy intézmény vesz részt. Az Emberség Egyesülettel pedig sok éves kapcsolatunk van. Adományuk, a térelválasztó függöny a tornaterembe került, így kedvezőbben ki tudjuk használni a teret és több csoport tornázhat egyszerre.”
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/05/plusz-Barczi-iskola-fuggony-adomanyaatadas-17.jpg)
Galéria: O. Jakócs Péter
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt