![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Depositphotos_7453986_L.jpg)
Sajnos több autóst is kellemetlen meglepetés érte a napokban Győrben, mert a gumijukat felnistől ellopták. A rendőrség természetesen nyomoz, s reméljük hamarosan meglesznek az elkövetők. Ám addig is néhány tanács, amellyel megelőzhetjük a keréklopásokat.
A Kökemence utcában kettő autóról biztos elvitték a komplett szettet, a Corvin utcában szintén leszerelték egy parkoló autó mind a négy kerekét, s úgy tudjuk, hogy a Lajta utcából is megfújtak néhány garnitúrát. Érthetően sokakban felmerül ilyenkor, hogy egy erre szakosodott csapat garázdálkodik a városban, s volt is már erre példa korábban. Akkor a nyomozás szerencsére sikerrel zárult, s több tulajnak is visszaadta a rendőrség az ellopott kerekeket.
A mostani ügy egyelőre nagyon friss, a nyomozás tart, s bízunk benne, hogy a mostani elkövetők karján is minél előbb kattan a bilincs. Azonban addig, míg a nyomozók dolgoznak, nem árt, ha mi is felkészülünk, hogy a ne arra kelljen kimennünk a parkolóba, hogy téglákra állították a kocsinkat… Ebben Szabó Csaba rendőr őrnagy, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője volt a segítségünkre.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/346169565_735084614967013_4777535019129777802_n-700x1124.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/343303912_6275801652502374_2126733366271718152_n-700x933.jpg)
„A kerékőr jó szolgálatot tehet, ami egy olyan kerékanya, vagy kerékcsavar (attól függően, hogy milyen autóba kell), aminek a végződése speciális kialakítású, így csak a hozzá való kulccsal lehet kicsavarni. A kerékőr használata arra szolgál, hogy megakadályozzuk azt, hogy az autónkról leszereljék a kerekeket. A kerék védelme úgy valósítható meg, hogy kerekenként az egyik kerékcsavart, vagy kerékanyát egy speciális kulccsal lehet csak levenni. Fontos, hogy menet közben mindig legyen nálunk a speciális kulcs is, mert defekt esetén így tudunk csak kereket cserélni.” – részletezte a szakember.
Egyébként szerencsére nem kell túl nagy kiadásra gondolni, mert egy készlet ára nagyságrendileg 5-10 ezer forint között mozog, és gumiabroncs vagy felni kereskedőknél általában megvásárolható. Egyszeri befektetés, ami megmenthet minket sok kellemetlenségtől.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2023/06/349457337_1380638262480100_3890755315215878997_n-700x427.jpg)
Szabó Csaba őrnagy egy másik megoldásról is beszélt, amely hasznos lehet. Ez pedig az úgynevezett emelés, elmozdulás érzékelő modul, amely memorizálja az autó helyzetét a riasztó bekapcsolásának pillanatában és reagál az olyan változásokra, amelyek az autó elvontatását, vagy például valamelyik kerék leszerelését kísérik. Az így bekapcsoló riasztó hangja elijesztheti a tolvajokat. Fontos megjegyezni, hogy az érzékelő modul kiszűri az a széllökések miatti esetleges autó mozgásokat, így ettől nem kell tartania a tulajdonosoknak.
„Tudjuk, hogy talán azt a legnehezebb megoldani, hogy a járműveket frekventált helyen, kivilágított és őrzött parkolóban hagyják az autósok. Azonban ha erre mód van, akkor mindenképp törekedjünk rá! Ám talán a kerékőr a legkönnyebben elérhető védelmi módszer. S bár nem sérthetetlen az sem, a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem szeretnek vele bajlódni a tolvajok: macerás, időigényes, növeli a lebukás veszélyét. Mindenképp ajánljuk a beszerzését!” – zárta a bűnmegelőzési szakember.
Fotók: olvasó és Depositphotos.com