Mitter Anna Róza nem csak személyében bájos teremtés, hiszen kezei közül iszonyatosan cuki és kreatív, dizájnos termékek kerülnek ki. Ráadásul a divat iránt érdeklődők tanulhatnak is tőle egyedi, bőrös élmény-workshopjain. Tehetségét a Cápák között című műsorban Tomán Szabina is felismerte, de az igazi siker és hírnév már a kezdetek óta töretlen.
Az egyetem elvégzése után döntöttél úgy, hogy szeretnéd ha nem csak vásárolnának tőled, hanem valami egészen egyedi élménnyel örvendeztetnéd meg a különleges, kézzel készült termékeid iránt érdeklődőket. Megszületett a Mittersisters és vele a lehetőség, hogy mindenki előhozza magából a kreativitását. A vendégeid a worshopokon terveznek, alkotnak, majd saját táskával térnek haza…
Mitter Anna Róza: Alapvetően kettő dolog motivált amikor létrehoztam a Mittersisterst, az egyik az egy hideg, piaci alapú történet, vagyis, hogy szerettem volna megélni a szakmámból, ami valljuk be, bőrdíszművesként nem olyan könnyű. A másik pedig az volt, hogy körülbelül 10 évvel ezelőtt hallottam először a fenntartható divatról és nagyon fontossá vált számomra. Azt éreztem, hogy maga a divatipar borzasztóan környezetkárosító folyamatokat ösztönző iparág, ennek pedig így, ebben a formában nem szerettem volna a részese lenni.
A MOME-ról úgy kerültem ki, hogy tombolt a tervezői egóm, gondoltam, majd megmutatom a világnak, hogy milyen táskákra van szükség. Aztán hirtelen jött a gondolat: a világnak szüksége van egyáltalán még táskákra? Emiatt alakítottam ki a workshop formátumot, hogy személyre szabott darabok szülessenek, hiszen ha mindenki egyedi termékeket készíthet, akkor sokkal nagyobb értékkel bírnak majd azok a viselőjük szemében. Ráadásul egy szemléletformáló élmény is, ha valaki 4-6 netán 12 órát dolgozik a saját kis táskáján.
Úgy szerettél volna tervezővé válni, hogy a vállalkozásod képviselje azokat az értékeket, amiket fontosnak tartasz. A fenntarthatóság mellett, mik ezek pontosan?
M.A.R.: A fenntarthatóság területén igyekszünk minden fronton képviseltetni magunkat, de mellette az egyediség az, ami nagy értéket képvisel. Manapság a legnagyobb luxus az, ha személyre szabott, dizájner táskád lehet úgy is, hogy nem vagy milliomos.
Feltűntél a Cápák Közöttben is, azóta is rengeteg visszajelzést kapsz a műsor kapcsán. A sorozat hozta meg az igazi áttörést?
M.A.R.: Nagyon sokat hozzátett és nagyon sok új érdeklődőt értünk el, de az elmúlt nyolc év dinamikája és statisztikája egyébként is növekvő tendenciát mutatott, hiszen évről-évre dupláztuk a részvételi számokat. Tulajdonképpen ez csak hab volt a tortán. A műsor előtt is nagyon le voltunk terhelve, folyamatosan bővítenünk kellett a kapacitásunkat és a csapatunkat. A Cápák között olyan extra elérést hozott, aminek következtében nehezen értük utol magunkat az utóbbi hónapokban. Jó döntés volt és nagyon hálás vagyok, már csak azért is, mert a főváros után a vidék felé is kinyílt a népszerűségünk, amit egyébként vélhetően nehezen tudtunk volna elérni. Amire nagyon büszke vagyok, hogy az érdeklődők 60-70% ajánlás alapján érkezik hozzánk, és talán ez az egyik legnagyobb visszaigazolás.
Nemrégiben Pannonhalmán az Art Pikniken is bemutatkoztál, imádod ezt a térséget, különösen Győrt, ahol szívesen nyitnál üzletet is.
M.A.R.: Győr a szívem csücske. Az első emlékem a városról Fehér Hajnalka üvegművész, aki sokat vigyázott ránk a testvéremmel mikor gyerekek voltunk és rengeteget mesélt Győrről. Különös város, tele élettel és magas minőségű kultúrával. A növekedésnek most azon fázisában vagyunk, hogy gondolkozunk rajta, hogyan tudnánk egy franchise rendszert kiépíteni. Ez egy hosszú folyamat aminek az elején tartunk, de vannak városok amelyek e tekintetben a figyelem középpontjába kerültek, így Győr is. Sokat járok a városban, nagyon nyitottak az itt élők, és számtalanszor elkalandozok, hogy vajon hol nyitnék üzletet, hol mutatna leginkább a Mittersisters logó.
Állandóan pörögsz, imádod a nyüzsgést, és mindig van egy új, klassz ötleted. Van olyan, hogy Rozi lazít?
M.A.R.: Nincsen (nevet). Ma is a Balatonra készültem, de aztán felülírta a terveket a munka. Azt érzem, hogy a világon nincsen annyi idő, ami elég lenne ahhoz, hogy minden ötletemet mindig meg lehessen valósítani. Remélem egyszer utolérem magam, vagy talán soha…