Gondolatok a nyárról, a hőségről, és a segítségnyújtásról.

Aki ismer, tudja, nem épp a kedvenc évszakom a nyár. Persze diákként vártuk, hisz a vakáció érzése semmivel össze nem hasonlítható. Viszont dolgozó felnőttként már nincs olyan varázsa ezeknek a hónapoknak. Ráadásul évről évre egyre keményebb kánikulák jönnek, olyanok, amelyek már a természetre és persze az emberekre is veszélyesek lehetnek, ha nem figyelünk.

Éppen ezért figyelnünk kell. Elsősorban magunkra: hogy védjük a bőrünket a perzselő napfénytől, hogy takarjuk a fejünket a hőguta elől, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékot igyunk, s amennyire lehet, próbáljuk kímélni magunkat. Eközben figyeljünk másokra is: ha mondjuk egy idős embert látunk a forró utcán pihegve megtámaszkodni valahol, menjünk oda, s kérdezzük meg, minden rendben van-e, tudunk-e segíteni?!

Ne fordítsuk el a fejünket, sőt, ha kell, tárcsázzuk a segélyhívót! Ha a környezetünkben ismerünk időseket, kismamákat, betegeket, kérdezzük meg őket, nem tudunk-e segíteni mondjuk a bevásárlásban? Azért mi csak jobban bírjuk a kánikulát, értük meg még jobban kell bírni! S gondoljunk azokra is, akiknek ilyenkor is a szabadban, a tűző napon kell dolgozni. Figyeljünk rájuk is, egy palack friss víz, egy mosoly és egy „Köszönöm a munkádat!” feléjük rengeteget jelent! Ahogy a köztéri növényeknek is, ha öntünk rájuk egy kis vizet addig, míg odaérnek a locsolóautóval. Értünk, nekünk pompáznak, törődjünk velünk is. Szóval figyelem, nyár van!