Háromszoros nagypapa, kiváló szakember, és olyan belső derű sugárzik belőle, ami másokra is nagyon hamar átragad. Szabadhegy szolgálatáért díjat vehetett át Samu József autókarosszéria-lakatos mester.
– Hogy lett önből autószerelő?
– Győrasszonyfáról származom és gyermekkoromban sokat sündörögtem Sáhó Laci bácsi földes autószerelő műhelyében, amely éppen a szomszédunkban volt. Addig jártam át, míg Laci bácsi egyszer megkérte az édesapámat, hogy ne vigyen ki a földre dolgozni, hadd maradjak nála a műhelyben. Azt hiszem, ott dőlt el, hogy ezt a hivatást fogom választani.
– Mikor lett meg a szabadhegyi műhely?
– A szakmunkásképző és a gépipari technikum után mindössze egy szatyor holmival érkeztem meg Győrbe. Letettem a mestervizsgát, a feleségem szüleihez költöztünk a Templom utcába. 1973-ban építettem egy fagarázst hátul az udvarban, így kezdődött. Mellette a 15-ös autójavító műhelyben dolgoztam. Mindenki aggódott, hogy miből fogunk megélni, hiszen akkoriban alig volt még autó az utakon, engem pedig Győrben senki sem ismert. Aztán szépen sorban elkezdték hozni a Pobedákat, Moszkvicsokat és Warszawákat. A kis fagarázs helyén az évek során téglafalú aknás garázs lett, majd ismét bővítenünk kellett, ezért megvettem a szomszédos telket.
– Öt évtizede van a pályán. Mi a titok?
– Nincs titok, három szó van helyette: az ügyfél, másodszor is az ügyfél és végül harmadszor is az ügyfél. Olyan munkát kell végezni, amire az autószerelő is büszke, és akkor a megrendelő is elégedett lesz. Volt, hogy fekvőgipszben tettem vissza egy Trabant hátulját, egyszer az egyik lábam lebénult, amikor egy lebillenő motor után kaptam, és előfordult, hogy a belobbanó benzingőztől súlyosan megégtem az aknában. Sosem szabad feladni. Ma a fiammal és további hat kollégával dolgozunk itt, és 5 jól felszerelt műhelyünk van. Egyszer elhoztam ide Laci bácsit is, akinél kezdtem: nagyot nézett, nem győzött csodálkozni.
– Ha van szabad ideje, mivel tölti?
– Hetvennégy éves vagyok, de minden csütörtök délután focizok a barátaimmal. Ez olyan, mint a misére járás, soha nem maradhat el. Leteszem, ami éppen a kezemben van és megyek kispályázni. Mellette hatalmas ETO-drukker vagyok, nemcsak a hazai kézilabdameccsekre járok ki, hanem ahova autóval el lehet jutni, oda külföldre is követem őket. Még a graboplastos években sok játékos nálam szereltette az autóját, nagyon jóban vagyok a csapattal.
– Kiváló erőben van, mik a további tervek?
– A feleségemmel 52 éve vagyunk házasok, két gyermekünk született, három gyönyörű unokánk van, köztük egy ikerpár. Ha ők boldogok és egészségesek, akkor is én boldog vagyok, ez ilyen egyszerű. Nálunk a kapu mindig nyitva állt, ha a közösségnek kellett segíteni, mindig szívesen tettük. Rengeteg tanulóm volt, és a mai napig vizsgáztatok. Ha a jóisten megsegít, szeretnék továbbra is aktívan foglalkozni a munkámmal és minél több időt elölteni a családommal.