Kisvárosi hangulat, kedves, de szokatlan látvány fogadta minap a járókelőket Révfaluban. Az egyik ház előtt, viaszos vászonnal letakart széken, kis dobozokban szeder és néhány tasak cseresznyeszilva – népies nevén fosóka – kínálta magát. Egy papírlapon arra kérték a vásárlót, hogy cserébe pár száz forintot dobjon a postaládába.

Valamikor sokfelé lehetett látni a házak kapuja elé kirakott zöldséget, gyümölcsöt, kerti virágot. Akinek megtetszett a portéka, vihette. Nem kellett érte csöngetni, zörgetni, nem volt szükség semmi egyébre, csak a becsületre. Ezért hívták becsületkasszának. A vevők vagy fizettek érte, vagy nem. A többség betette az áru ellenértékét az odakészített tányérba, de akkor sem dőlt össze a világ, ha valaki fizetés nélkül távozott. Ha épp nem volt annyi aprója, legközelebb pótolta. Akadt olyan szegény ember is, aki hiába akart, mégsem tudott fizetni. Ő ingyen juthatott kerti terményekhez. Így mindenki jól járt. A fogyasztó jó minőségű, friss terméket kapott, a termelő pedig tudta, hogy nem dolgozott hiába, munkája nem veszett kárba.

A rend és a kötözködők kedvéért tegyük hozzá azt is, hogy a becsületkassza nem állandó árusítást és egyben furfangos adócsalást jelent, hanem kizárólag a termésfelesleg alkalmi eladását.

A kis hokedliken kínált háztáji finomságok sokkal inkább a fenntarthatóságot szolgálják, megelőzik a pazarlást és nem utolsósorban egy kisebb közösség mindennapjait teszik élhetőbbé.

Illusztráció: Depositphotos