Megvan a terv arra, hogy Magyarország gazdag, erős és tiszteletreméltó legyen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Tranzit fesztiválon Tihanyban.
A kormányfő hozzátette: a terv már 2010-ben is megvolt, az ország pedig ebbe az irányba is halad. A terv továbbra is működik, de kell hozzá még tíz év – fogalmazott.
Ennek megvalósításában az ország nagy része is részt vesz, azért lettünk erősebbek, mert míg 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott, mára már 4,8 millióan – mondta.
A miniszterelnök a magyarok erősségének nevezte a sajátos kultúrát, az identitást, a nyelvet. Kreatívnak nevezte a magyarokat és gyors észjárásúnak.
Kijelentette azt is: számára a politika a közös cselekvés képessége. Ha pedig ez a nemzet adottságaival párosul, “akkor királyság van, akkor mindent helyrehozunk, amit elrontottak előttünk”.