Hamvas Bélát fordított angolra, a Romanovok történetét magyar nyelvre ültette át, ”levelezett” Andrássy Ilona grófnővel és megírta a Bábolna Zrt. utolsó éveinek szubjektív történetét. Kovács Lajos történész-muzeológusi, irodalmi és fordítói munkásságáért a napokban vehette át a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Kulturális Tagozatának kitüntetését Németh Zoltántól a megyei közgyűlés elnökétől.

Történelem és néprajz szakos diplomája van, tibetológiát tanult, okleveles Európa-szakértő és képesített angol-magyar társadalomtudományi szakfordító, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti múzeum történész muzeológusa. Gyermekkorában miről álmodott, mivel fog foglalkozni felnőttként?

Régész szerettem volna lenni, de a felvételizésem évben nem indult ez a szak. Így választottam a történelmet és a néprajzot. Szeremlén nőttem fel paraszti családban, beleszülettem a mesékbe, a népi történetekbe, így érdekelt ez a tudomány terület. Utólag elmondhatom, nem bántam meg, amióta látom, hogy a régészek munkája miből áll. Ezt úgy vezekeltem le, hogy Ásatás címmel írtam egy könyvet, amelyben személyes benyomásomat foglaltam össze szülőfalum pusztulásáról. A közösség a család, a falu hanyatlásáról. Érdekesség, hogy Konrád György utolsó könyvének is ezt a címet adta.

Mi inspirálta az írásra?

A Bábolnai Kombináltban tanítottam, fordító, tolmács és idegenvezető voltam, amikor 1998-ban lefordítottam angol nyelvre Hamvas Béla legismertebb könyvét, A bor filozófiáját. Hamvas özvegye nagyon örült az ötletnek, tetszett neki a fordítás, végül a jogtulajdonos „közismeretlenségemre” hivatkozva visszalépett az utolsó pillanatban a kiadástól, így Hamvas munkássága más fordító néven vonult be az angol irodalomba.

Viszont Hamvas Béla jó humorán fellelkesülve megírtam a Balfácánok könyve – I.: Az elmélet című kötetet, melyet magánkiadásban jelentettem meg. Jó kis reklámja volt, szerepeltem országos tévékben, újságcikkekben, mégsem „robbantam be” vele a világirodalomba. Végül odaadtam a megmaradt köteteket a hajléktalanoknak, hogy adják el.

A kudarcok ellenére újabb és újabb könyvek születtek.

Írtam még néhányat, amelyek máig nem jelentek meg nyomtatásban. Ilyen a Bábolna Zrt. utolsó tíz évét bemutató szatirikus elbeszélésem, amelyben leírom, én hogyan láttam tönkremenni a világszínvonalú társaságot. Biztos vagyok benne, hogy sokakat érdekelne, többek között azt a több tízezer családot, akik egykoron kapcsolatban álltak a céggel. Mégsem sikerült rá kiadót találnom.

Aztán belépett az életébe Iloncsi. Hogyan történt a nagy „találkozás”?

Hálás vagyok a sorsnak, hogy Andrássy Ilona grófnő hagyatékát rám bízta. 1971-ben a dénesfai Cziráky-kastély felújításakor bukkantak egy rejtekhelyre, ahová Cziráky József gróf és felesége, Andrássy Ilona 1948-ban elrejtett három ládát porcelánnal, ezüsttel, levelekkel és fényképekkel. A dokumentumok a megyei Xantus János Múzeumba került, ahol évekig egy szekrény mélyén hevertek. Én egy napon úgy érzetem, hogy szép munka lenne a régi történelmi családok utolsó hagyatékát feldolgozni, és nekiláttam. Hat évig tartott a hagyaték rendszerezése és a négy könyv elkészülte.

Végül a grófnő meghozta a népszerűséget az Ön számára. Sőt úgy tudom a könyvét követően reneszánszát élik az emlékiratok, memoárok, még külön kiadó is létesült az efféle kiadványok megjelentetésére.

Igen, az ismertséget a „Mindennek vége! – Andrássy Ilona grófnő első világháborús naplója” című könyv hozta meg, amely betekintést enged a magyar arisztokrácia életébe és abba, miként változtatta azt meg a világháború. Ezt követte a Drága szerelmem… című levélregény, amely Ilona és Cziráky József gróf 1917-ben megkötött házasságával kezdődik, és ötven éven keresztül követi nyomon Ilona életútját. A levélregény “feladója” Ilona, a címzettje első férje, Esterházy Pál. Kiszemezgettem a levelezés legérdekesebb részeit, és hozzáírtam a magam fikcióját, hogy mi történhetett a levelek közötti időben, így elmondhattam, hogyan gondolkodom a huszadik századi történelmünkről. Egy ideig vezette is a sikerlistákat, sokan szerették. Dénesfán és Pápateszéren nagy örömmel fogadták, új életet csepegtetett a közösségbe, újra felfedezték múltjukat, emléktáblát avattak a kastélyban,rendbe tették a Cziráky sírokat, egyesületet alapítottak- újra megtalálták Iloncsijukat.

Hosszú ideje angolból fordít különböző kiadók megbízásából. Milyen könyveket olvashatunk az ön tolmácsolásában?

Közel harminc könyvet, elsősorban kultúrtörténetet fordítottam. A legszebb munkám Richard Dawkins: Az Ős meséje, amely az evolúció történetét meséli el, de Paul Johnson Az ősi Egyiptom civilizációja című munkáját is kedveltem. Legutóbb pedig Helen Rappaport angol történész a Romanovokról szóló két kötetét fordítottam, A négy nővért és A Romanovok utolsó napjai című írást.

Min dolgozik jelenleg, milyen újabb ötletei vannak, amelyekhez remélhetőleg kiadót is talál?

Jövőre jelenik meg Iloncsi utolsó könyve, amely a grófnő színműveit tartalmazza, valamint szintén kiadásra vár Schima Bandi cégéreiben talált időkapszuláinak szövege.

A megyei elismerést egy úti-élmény beszámoló előadásán vehette át.

Feleségem buzdítására – bár én nem vágytam oda – , nyáron Szicíliába utaztunk. Olyan kulturális sokk ért, hogy úgy gondoltam, az élményeimet meg kell osztanom másokkal is. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében erre lehetőségem is nyílt, ez volt az első ilyen jellegű előadásom. Ekkor leptek meg a díjjal – a kollégáim „összeesküvésének” köszönhetően.