Bognár István személyében tizennégy év után régi-új plébánost kapott a ménfői katolikus plébánia. István atya tizenhét évvel ezelőtt itt kezdte meg önálló lelkipásztori szolgálatát és három évet töltött Ménfőcsanakon.

„Ajándék és feladat számomra a kinevezés, hiszen 2006 és 2009 között ez volt az első plébánosi helyem. Kicsit izgultam, mert ha az ember visszatér egy számára kedves helyre, biztos, hogy nem ugyanazt találja, mint amit otthagyott. Élt bennem egy kép egy dinamikus, élettel és fiatalokkal teli plébániáról. Nem kellett csalódnom, mindennap közvetlen, szeretetre éhes emberekkel találkozom, akik örömmel fogadták a visszatérésemet. Az akkori ministránsaim közül van olyan, aki arra kért, eskessem meg, és olyan is, aki a gyermekét hozta megkereszteltetni” – meséli mosolyogva.

A Nagyboldogasszony-templom hasonlít a győri Szent Imrére, csak jóval kisebb annál. „Málnából épült templomnak” is hívják, mert a háborút követő években a helybéliek elhatározták: ha jó lesz a málnatermés, akkor annak teljes bevételét a templom építésére adják. Az 1948-as nyár olyan rekordtermést hozott, amilyet sem előtte, sem utána soha. A ménfőiek közül senki sem visszakozott, mindenki állta a szavát, pedig ezeket az éveket a szegénység, a nélkülözés jellemezte.

Az áldozatkészséget és a nagylelkűséget sikerült átörökíteni a következő generációra is.

István atya úgy véli, hogy a közösségépítés a legnagyobb feladata. Sokan kitelepültek Győrből, s az ő jó szándékú tenni akarásuk különös meglepetést és örömet okoz számára. Ugyanakkor Ménfőnek megmaradt a régi magja. Az őslakosok és utódaik szintén nagyon szeretni való emberek. Nekik mindig volt igényük a jókedvű társasági összejövetelekre, így például január végén egyházközségi disznóölést, áprilisban Szent György napi mulatságot tartottak, de jól emlékszik az egyházközségi bálok hangulatára is. Sokan jártak a hit elmélyítését szolgáló alkalmakra, bibliakörre, ifjúsági hittanra. A fiatal édesanyák pedig szívesen töltöttek néhány órát a baba-mama körben. Hegyalja útjain címmel volt egy kulturális, ismeretterjesztő rendezvénysorozat, érdekes előadásokkal. Ezeket a programokat szeretné újraéleszteni, hogy minél többen bekapcsolódhassanak a plébánia életébe, s az egymás mellett élő lakók a találkozások által valódi, egymást ismerő és segítő közösségé kovácsolódjanak. Az első hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy az itt élők is igénylik ezt.

Bognár István a papi pálya minden területén kipróbálhatta magát, a lelkipásztorkodás mellett részt vállalt a teológiai képzésben, a papnevelésben, és az egyházvezetésben is kapott feladatot. Most nagyon örül, hogy ismét a hívek között lehet.

„Először én is orvosnak készültem, csak később ébredt fel bennem a papi hivatás iránti vágy. Kiskoromtól azt láttam, hogy a gyermekorvos édesapám él-hal a hivatásáért. Ha szólt a telefon vagy a kapucsengő, mindegy volt, hogy éjjel vagy nappal van, az apukám ugrott, felvette az ünnepi ruháját – nyakkendőstől, díszzsebkendőstől – és ment, bárhova is hívták. Ha végigmentem vele a városon, mindenki köszönt neki, szerették és tisztelték. Mindenképpen azt akartam tenni, mint az édesapám: egészen az emberekért, az emberek között élni. Ezért már nagyon vágytam a lelkipásztori munkára. Most bőven lesz rá alkalmam, hiszen augusztustól Ménfő mellett Tényő, Sokorópátka, Nagyszentpál, Koroncó plébánosa is vagyok.”