„Pálferi”, azaz Pál Ferenc atya római katolikus pap, mentálhigiénés szakember Győrben, a III. Kamarai Prevenciós Konferencián arról beszélt, hogyan segíthetünk magunknak és másoknak kijutni a gödörből, a mindennapi emberi tragédiákból.
„Pálferi” mentálhigiénés szakemberként a szokásos anekdotázó stílusában, szerepjátszással és humorral fűszerezve adta át tanításait, életbölcsességeit a győri vállalkozóknak. A jelenlévők megtudták, hogyan segíthetünk jól magunkon és másokon. A mentálhigiénés szakember Reinhard Krüger pszichoterapeuta nyomán az elég jó segítő három szerepköréről beszélt.
Először is grandiózus segítőről, a nagyot álmodni tudó segítőről mesélt, azokról a hétköznapi hősökről, az átlagemberekről, akik valami rendkívülit hajtanak végre, rendkívüli dolgot teremtenek, ,,hiszen csak az átlagember tud rendkívülit tenni.” Beszélt egy fiúról, aki bement az iskolába befűteni diáktársai számára, de tűz keletkezett és annyira megégett a teste, hogy lemondtak róla az orvosok. Ő mégis addig küzdött, míg talpra nem állt és néhány évvel később az amerikai atlétikai fedett pályás bajnokságon egymérföldes síkfutásban világcsúcsot ért el. Ő egy hétköznapi hős, egy átlagember, aki rendkívülit tett. ,,A grandiózus fantáziánk, az álmaink pedig nagy erőket tudnak bennünk mozgósítani” – mutatott rá az előadó.
“Egy elég jó segítő második ismérve az ember volta, az emberségünk, hiszen minden segítő kapcsolatban két ember is találkozik a maga teljes emberségében” – mondta az előadó. Pál Ferenc példája szerint, amikor egy alkoholfüggőségben szenvedő páciense, aki háromszor is öngyilkosságot kísérelt meg, és hosszú időn át járt hozzá, egy alkalommal bejelentette: „Kedden elhatároztam, hogy soha többet nem fogok alkoholt inni!” Pálferi elsírta magát, és így felcserélődtek a szerepek. Jó példa ez arra, hogy a segítő mindig emberként is jelen van, és ez egyben azt is jelenti, hogy egy ponton túl már nem rajtunk múlnak a dolgok, hogy az élet drámaiságát nem tudjuk megoldani. Ezen emberi tényező miatt is a pályakezdő pszichoterapeuták a legsikeresebbek, hiszen ők még sokkal együttérzőbbek, amíg nem alakul ki a rutinjuk. „Az igazán jó segítő, a személyével segít.” – idézte Carl Gustav Jungot az előadó.
Majd arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy mi mindannyian, egy nap során kisebb-nagyobb nehéz helyzetekbe kerülünk és nem is tudatosan, de kidolgozzuk az önstabilizáló technikáinkat. “A saját emberi voltunkból segítünk magunkon ügyesen” – hangsúlyozta Pálferi. Említett egy cégvezető nőt, aki nem szeretett prezentációt tartani gazdasági szakemberként, de kiállva a közönség elé ránézett a karikagyűrűjére és arra gondolt: ,,családom van, akik szeretnek, legfeljebb velük leszek”. “Érdemes tudatosítanunk a természetes önstabilizáló technikánkat. Ez kívülről néha pótcselekvésnek tűnhet, de saját magunkon segíthetünk vele” – tanácsolta Pál Ferenc.
A harmadik segítő típus a hatékony segítő: a szakértő. Ugyanis szakismeretre is szükség van ahhoz, hogy segítni tudjunk magunknak és másoknak. Pál Ferenc szerint vannak az énközpontú emberek, akik elvárják a jót, természetesnek tartják, de ha valami rossz éri őket, azt kikérik maguknak. Ilyen helyzetben rengeteg kérdést tesznek fel maguknak a miértekre, amelyekre nincs válasz. Így ők az élet drámai eseményeit egyéni sorscsapásként élik meg.
„Az élet nehéz és drámai, és nem lehet megkönnyíteni. Aki meg akarja könnyíteni, az felszínes lesz.” A Föld lakóinak – 7 milliárd embernek – a zöme az elmúlt 24 órában olyan életnehézségeket élt ált, amelyek közül mi egyetlenegyet sem. De ez a gondolat csak akkor jelent számunkra segítséget, hogyha nem vagyunk énközpontúak.
Viktor Emanuel Frank pszichiáter négy évet töltött koncertrációs táborban, időskorában megkérdezték tőle, hogy mi számára a boldogság? „Boldogság mindaz a rossz, ami ma nem történt meg velem. Bárkivel, bármikor bármi megtörténhet” – hozta a következő példát az atya. „Ha rugalmassá tesszük a személyiségünket és adunk és kapunk segítséget, akkor ki tudunk lépni az énközpontúságból.
Beszélt arról, hogy amikor valamilyen nehéz élethelyzetbe kerülünk, az nagy valószínűséggel egy beszűkült érzelmi, gondolati, és tudati állapotot hoz létre. A krízisben pedig a jövőkép is elvész. „Sebzett viszony a realitáshoz” – fogalmazott. Ezért minden olyan segítség nagy dolog, ami tiszteletben tartja azt az embert, aki beszűkült állapotban van. Szakismerettel kiegészítve pedig, ha tudunk neki más gondolatot, más érzést, más perspektívát mutatni, akkor kezd kijönni a beszűkült állapotából, kezd jobban lenni. Segítettünk!
Az élet nagy drámáira nem lehet szavakkal válaszolni. De ez nem azt jelenti, hogy nem lehet rá válaszolni. Lehet együttérzéssel, érintéssel és jelenléttel – sorolta a szakember. „Nem tudom, miért történik ez veled, nem tudok erre a kérdésre válaszolni, de itt vagyok veled, fogom a kezed” – ettől a segítségtől a nehéz élethelyzetben lévő ember jobban lesz.
Végül az előadó mesélt egy kislányról, aki az egyik mise után beszédbe elegyedett az atyával, de csak csacsogott, és Ferenc atya nem értette, mit akar mondani a gyerek. Egyszer csak megkérdezte tőle a kislány: tudod, hogy miért mondom én el ezeket neked? Azért, mert anyával voltunk kint a temetőben és azt mondta, addig beszélgess a szeretteiddel, ameddig még megteheted. „Szeret engem! Élünk! – ezt az életörömöt adta számomra akkor ez a kislány” – zárta előadását Pál Ferenc atya.
Földvári Gabriella
Fotó: O. Jakócs Péter