Kijött a medve, de nem látta az árnyékát

A szokatlan január eleji tavaszból utaztunk a kommandói télbe, ahol a hólepel ismét számos csodát és megható történetet rejtett. Adományt vittünk, szeretetet kaptunk, és persze a leégett iskola ügyéről is érdeklődtünk. Évkezdet az erdélyi kisfaluban:

– Megjöttek végre! Felmegyek magukkal, hogy megnézzem a tüzet, de vigyenek fel autóval, mert már sötétedik, s a minap ilyenkor jött szembe a medve a temetőnél. – fogad minket Kati néni, aki az idén is olyan mesés ízekkel lepett meg minket, amelyeket egyetlen szakácskönyvből sem vagyunk képesek reprodukálni. Arra gondolok, hogy a fűszerek mellé egy kicsikét a lelkéből is morzsol bele. Persze, mi egyből a medvekaland kimenetelére vagyunk kíváncsiak, de megnyugtat bennünket: „Én erre, s ő arra szaladt. Azért még egyszer nem szeretnék szembetalálkozni vele.” Bár tudjuk, hogy mi magunk biztosan sokkot kaptunk volna, nagyszájúan mégis megjegyezzük: „Kijött a medve, de az árnyéka helyett Kati nénit látta meg. Biztosan visszafeküdt, mert mi nem találkoztunk vele, s egyébként is messze van még Gyertyaszentelő Boldogasszony napja.” (A hagyomány szerint ezen a napon, vagyis február 2-án, ha a medve meglátja árnyékát, még hosszú és hideg lesz a tél.)

A finom ételek mellé kedves szó is jár, így tudjuk meg, hogy kivel mi történt, mióta nem találkoztunk. Opra-Béni Béla, a kommandói Horn Dávid Általános Iskola igazgatója is régi ismerősként köszönt minket. Az ezer lelket számláló falu fából épült iskolaépülete éppen egy évvel ezelőtt borult lángba, s az egyik szárny teljesen megsemmisült. Lapunk is beszámolt a szörnyű állapotokról, amelyet a tűz idézett elő, és az intézmény megsegítése mellé álltunk, adományokat juttattunk el erdélyi barátainknak, és közzétettük a számlaszámot, amelyre a támogatásokat várták. Szerencsére óriási méretű összefogás bontakozott ki az iskola újjáépítése érdekében határoktól függetlenül. „Soha nem gondoltuk, hogy ennyit számítunk a magyar nemzetnek itt fent. Kis falucska vagyunk, mégis rengetegen segítettek, és még ma is jönnek az adományok.” – kezdi az igazgató, aki elmondja, az újjáépítésre ma már minisztériumi jóváhagyás van, így – az ígéret szerint – 860 ezer eurós költséggel épülhet teljesen új, az óvodát, sőt még egy konferenciatermet is magában foglaló, minden igényt kielégítő iskolaépület a régi helyén. Ez azt is jelenti, hogy a felajánlóktól érkezett mintegy ötvenezer eurót teljes egészében az új iskola felszerelésére költhetik majd. „No, azt sem a nulláról kell kezdenünk, hiszen egy magyarországi bank például komplett informatikai laborral ajándékozott meg minket, de hat okos táblával is gazdagodtunk már. A tűzvészben odaveszett könyvtárunk 9600 könyvet számlált, az adományozóktól ötvenezer könyv érkezett helyette. Eddig húszezret tudtunk katalogizálni, mert ezt a feladatot a tanárok szabadidejükben, a szünetekben, lyukasórákon végzik.” – mondja, és azt is elárulja, ezekből szeretnének is továbbadni a gyimesi magyar házakhoz, hogy más nélkülözők is részesülhessenek belőle. Azt is megtudjuk, hogy az iskolaudvaron zajló építkezés egy másik nagyon jelentős beruházás, hiszen a régi faházak helyett egy vadonatúj ifjúsági tábort épít a megyei tanácshoz tartozó sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola. A 2-3 ágyas szobákban összesen ötven férőhely lesz, s ehhez egy kilencven fős ebédlő is épül. Az iskola melletti tornacsarnokban pedig edzések tarthatók, így szabad lesz az út a sporttáborok előtt is.

Ez volt az a pont, ahol bejelentettük jövetelünk tényleges célját, hiszen mi magunk is sportos ajándékot hoztunk, amelyeket az Agrofeed ETO-SZESE Férfi Kézilabda Klub jóvoltából tudtunk megtenni. A Jako Magyarország Kft. támogatásával egy teljes, 16 főnek elegendő mez-garnitúrát hoztunk, emellett pedig egy másik garnitúrát is, amelyet az ETO utánpótlás csapata viselt. A történet szépsége, hogy nem csak a győriek, de a kommandóiak színe is a zöld-fehér – jelképezve a fenyőerdők örök zöldellését, és a mindent belepő hó fehérségét. Két fiatal egyből dekázni is kezd az új labdával, s mikor az egyikünk az igazgatónak azt tanácsolja, hadd kapjanak egy ötöst, hogy a szünidő alatt is bejöttek az iskolába, jóízű, székelyes választ kapunk: „Bármikor, nagyon szívesen beírom az ötöst! Csak az nem biztos, hogy a gyerekek örülni fognak neki, mert nálunk az osztályzás tízig tart, s az ötös csak egy gyenge megfeleltre elegendő!” Na, szép kis segítség vagyunk, gondoljuk magunkban, miközben a könyvcsomagokat is átadjuk.

Beszélgetünk tovább, s bár sokat kacagunk, azért látjuk azt a rengeteg lemondást és keserűséget is, amit a kommandói élet jelent. Az oktatás január 15-én kezdődött, de azt sajnos csak 84-en kezdték meg. Tavaly még 96-an voltak. Sok fiatal megy el a jobb élet reményében, s az ő gyerekeik már nem itt születnek. Hivatalosan 1004 fő a falu lakossága, de a helyiek szerint a mindennapokban hétszázan sincsenek itt. A többiek máshol dolgoznak, s közbe-közbe hazajárnak. Bízunk benne, hogy az új iskola, a konferenciaterem és az ifjúsági tábor segít a helyzeten. A mindennapok ettől persze nem válnak könnyebbé, de a gyermekkacaj sok mindenre gyógyír. S talán a tudat is, hogy sokan gondolnak rájuk.

Sokan gondolunk rátok!

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter