Nem mostani sztori, de minap a szerkesztőségben beszélgettünk a kollégákkal, amikor újra felmerült a nyári kálváriám. Lejáró útlevelemet szerettem volna meghosszabbíttatni, és – töredelmesen bevallom – akkor már hónapok óta lejárt személyi igazolványomat is szerettem volna egyúttal az új, „kék” fajtára cserélni.

Szerencsére Győrben jól el vagyunk látva kormányablakokkal, zökkenőmentes volt az időpontfoglalás, talán 5 percet sem vártam – először. Az útlevél gyorsan megvolt, és az ügyintéző hölgy nagyon kedvesen felajánlotta, hogy a személyi igazolványomat is megcsinálja, csak menjek el új sorszámért. Visszaértem, majd jött a kérés: a lejárt személyit adjam oda. Na, az már nem volt nálam. Akkor azt pótolni kell! – nézett rám kedvesen az ügyintéző, de furcsa fordulatot akkor vett a sztori, amikor azt mondta: azt ő már nem tudja megcsinálni, ahhoz másik kolléga kell, és új sorszám. Nem vártam ki. Mi történik akkor, ha mindenünk lejár? Hiszen szerződést kötni nem tudunk sehol, ez világos. A név nélküli ember, akit nem lehet azonosítani, egyszerűen annak okán, hogy nincs érvényes okmánya, bűncselekményt követ el vajon ezzel? A kérdés persze költői, még a hecc kedvéért sem érdemes ilyen helyzetbe sodorni magunkat – bár A nagy pénzrablás című sorozat egyik főszereplője hasonló felütéssel kezd bele kétes karrierjébe. Legközelebb, ha megyek, előkeresem majd a – most már egy éve – lejárt okmányomat.