A stációk utcája
Az ókori temető fölött, az egyik parti dűnén álló győri Kálváriának hét stációja van. Csonka kálvária ez. Csonka a kora miatt. 1714-ben kezdték el ugyanis építeni két kápolnáját, s akkor még pápai tilalom alá esett a jeruzsálemi tizennégy stáció mintájára másutt kálváriát emelni.
A győri kápolna dombon épült – korábban vesztőhely is volt ez a kisalföldi „magaslat” –, mégis kissé elbújik az emberek elől. Mintha szégyellené a szenvedés történetét, amire emlékeztet, amit magába rejt. Az árulást, a megostorozást, a tövises koronázást, a keresztre feszítést.
Az útikönyvekben látnivalóként szerepel, a nagyhéten látogatható. Máskor meg ott áll magában, a kisalföldi szélben, távolságtartóan, bűnbánatot akar ébreszteni bennünk. A bűnbánatra meg okunk mindig van elég.
A Kálvária utca hosszabbik része belefut az Eszperantó utcába. Hattyús játszótere közkedvelt, zöld és biztonságos. Az utca sarkán a Solydent Carmen nívós panziója és étterme áll. Nemrég ebédeltem ott. Tilápia halat kértem mártás nélkül, rizzsel. A kórházból jöttem éppen, ahol alaposan rám ijesztettek. Szűkebb a szív főere, majd a szívsebész eldönti, van-e vele teendője, addig is koleszterinszegény étrend az utasítás. Zsír alig, tengeri hal sok, vörös hús igen kevés.
Mellettem egy idősebb svájci férfi a lányával ebédelt. Az öreg egyszer csak rosszul lett és meghalt. A lánya sokkot kapott, ijedtében leült egy távoli székre. A pincérek mentőt hívtak. Fölálltunk az asztalainktól, valaki odarohant, hogy újraélessze. Percek alatt kiértek a mentők. A defibrillátor először csak hosszan, bánatosan sípolt, de talán másodszorra, harmadszorra, elindult a szív. A beteget bevitték a kórházba, megkatéterezték a szívét, életben maradt.
Jó általános iskola is van ebben az utcában. A körzeti beiskolázást a távolabb lakók úgy cselezték ki, hogy bejelentkeztek valamelyik nádorvárosi ismerős lakásába. Így szereztek jogot a gyereknek az iskolai beiratkozásra. A lelemény – vagy a jobban élni akarás ösztöne – Európának ezen a felén (is) történelmi hozomány.
A Kálvária utca a vasúti sínen túl Pápai útként folytatódik. A győrújbaráti, a ménfőcsanaki és a gyirmóti városrészben lakók egyik útja ez. Reggel hét után, s műszakváltáskor hosszúak a sorok. Mindenki késésben van, mindenki siet. Dudálni azért nem nagyon divat. Mindenki önmagában morog.
Másnap mégsem indulunk el előbb. Szokásaink hozzánk nőttek. Lehet, hogy nem is nagyon tudnánk mit kezdeni, ha egyszer szabad utat kapnánk.
Szerző: Hajba Ferenc
Fotó: Marcali Gábor