Elhunyt Zsebedics József atya
Veres András győri megyéspüspök az Egyházmegye papsága és a gyászoló rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadás és az örök élet reményében tudatja, hogy Zsebedics József címzetes kanonok, nyugalmazott plébános életének 77., papságának 53. évében május 19-én a győri kórházban elhunyt.
Szeretett lelkipásztoruktól hívei a győr-szigeti templomban 2018. május 30-án délután 13 órakor búcsúzhatnak szentmise majd búcsúztatás keretében, temetése az általa építtetett kapuvár-házhelyi Sarlós Boldogasszony-templomban lesz ugyanezen a napon délután 16 órakor.
Zsebedics József 1942. február 9-én született Győrszentmártonban, a mai Pannonhalmán. A bencés közelség meghatározta későbbi papi lelkületét is. Papszentelése Győrött, 1965. június 21-én volt. Gyarmaton és Kapuváron töltött káplánévek után első önálló állomáshelye a győr-révfalui Szentháromság Plébánia lett. Innét kerülhetett újra Kapuvárra, ahol a 11 segédlelkészi évet 24 esztendei plébánosi szolgálat követte. Sajátos módon vállalt szerepet a közéletben, miközben biztosítani tudta a lelkipásztori lehetőségek kiszélesítését a maga és a munkatársai számára. Ebben az időben épülhetett fel a házhelyi templom is. Kapuvárról 2003-ban főpásztora kérésére újra Győrbe költözött, ahol a szigeti, újvárosi és pinnyédi plébániák híveinek lelkipásztori szolgálatát vállalta. Bár 75. életévét betöltve 2017 nyarától nyugalomba vonult, továbbra is a győr-szigeti plébánián maradt, fáradhatatlan erővel dolgozva a papi munka mellett sorra megjelenő könyveinek bővítésén. A Szűzanya hálaadó énekének kezdő szavai, melyet papi jelmondatául választott, szépen kifejezik egész életét, törekvéseit: „Magasztalja lelkem az Urat” (Lk 1,46). Imádkozzunk érte!