Ez nem álom, ez valóság!
Elkészült a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház területén az a játszótér, melyet Zajovicsné Vizer Bernadett álmodott meg. A Lurkó Alapítvány elnökének és a kis betegeknek a vágya nem valósulhatott volna meg, ha az önkormányzat nem támogatja jelentős összeggel a projektet.
A gyermeki álmok igenis valóra válnak. Főleg akkor, ha olyan angyalok segítik a vágyak beteljesülését, mint Zajovicsné Vizer Bernadett, aki a Lurkó Alapítvány elnökeként hosszú évek óta ápolja, segíti és nap mint nap boldogabbá teszi a beteg, kórházi ápolásra szoruló gyerekek életét, természetesen mindezt kollégáival karöltve. Bernadett nemrégiben új ötlettel állt elő, mégpedig azzal, hogy a kórház területén, az óvoda szomszédságában egy játszótér épüljön. Győr város polgármestere, Borkai Zsolt azonnal felkarolta az elképzelést, és önkormányzati forrásból, 12,5 millió forinttal támogatta a játszótér megépítését.
Ahogy arról portálunk is beszámolt, március végén megtörtént a tereprendezés, május 25-én pedig hivatalosan is átadták az elkészült játszóteret, melyet rögvest birtokba vettek a gyerekek. Az ötletgazda könnyeivel küszködve nyilatkozott a Győr Plusznak az átadó ünnepségen: „Több éves álom válhatott valóra, boldog vagyok, nagyon szép lett a játszótér és a környezete. A Lurkó Alapítvány önkéntesei 17 éve minden nap ezért jönnek a kórházba, hogy eltereljék a beteg gyerekek figyelmét, hogy mosolyt csaljanak az arcukra. A benti játszószobák után, szükség volt arra, hogy a kültéren is tudjunk programokat szervezni azoknak, akik kórházi kezelésben vesznek részt. Ritka, ha egy kórház udvarán játszótér létesül, az pedig még ritkább, ha mindez egy rehabilitációs parkkal párosul, mellyel már a felnőtteknek is tudunk segíteni” – fogalmazott Zajovicsné Vizer Bernadett.
A játszótérnek hála, vidám színekkel tarkított, biztonságos eszközök állnak a jövőben a gyerekek rendelkezésére. „Elsősorban az a feladatunk, hogy a betegeket meggyógyítsuk. Ha testi akadálya nincs, akkor mától a kicsik kiszabadulhatnak a kórtermekből, mozoghatnak, hintázhatnak. A felnőttek pedig ha balesetet szenvedtek, vagy valamilyen katasztrófa által kerültek nehezebb állapotba, ők a rehabilitációs részen gyakorolhatnak ” – ezt már Csordás Adrienn, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház ápolási igazgatója mondta portálunknak, aki hozzátette, a játszótéren a kezelt kis betegek szüleikkel, illetve a Lurkó Alapítvány önkénteseivel tartózkodnak majd.
„Nagyon érdekes eseménynek lehetünk ma részesei, hiszen az elég gyakori, hogy a város egy játszótér megépítését illetve felújítását támogatja, és talán az is elmondható, hogy gyakori, ha a kórházat különböző eszközökkel támogatjuk, de olyan még nem adódott, hogy egy játszótér kialakítását a kórházon belül segítsük. Nagyon jó ötletnek bizonyult a Lurkó Alapítvány elképzelése, örülünk, hogy támogatni tudtuk a kivitelezést” – árulta el a pénteki rendezvényen dr. Fekete Dávid alpolgármester.
És, hogy van-e még álma a lurkóknak? Nos, Zajovicsné Vizer Bernadett szerint jelenleg nincs, hiszen ahogy ő fogalmazott: „ez akkora álomnak a beteljesülése, hogy ma nem is szabad tovább álmodni!”
P. Csapucha Adrienn
fotók: Marcali Gábor