Kettős születésnap: 25 éve a 25 éves Audi Hungariánál
Övé az Audi Hungaria hármas számú belépője, ezzel ő a rangidős. Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria kommunikációs vezetője két diplomával rendelkezik és négy idegen nyelven beszél. Mivel e sorok írója 25 éve dolgozik vele, a magázódás furcsa lenne mindkettőnknek.
Milyen érzés 25 éve audisnak lenni?
Büszke vagyok rá, hogy 25 éve az Audi munkatársa vagyok.
Körülbelül annyi voltál, amikor felvettek, jól sejtem?
Így van. Most volt az ötvenedik születésnapom, egy szempillantás alatt eltelt ez a 25 év.
Leírhatom a korodat?
Természetesen! Minden kornak megvan a maga szépsége, csak tudni kell, melyik kor mit kínál.
Felidéznéd, hogyan kerültél az Audihoz?
Éppen Olaszországban bébiszitterkedtem és nyelviskolába jártam, amikor hazalátogattam. Felkaptam a fejem egy hírre, hogy az Audi Győrbe jön. Három héttel később ismét itthon voltam állásinterjún, és 1993. augusztus 2-án már be is léptem a győri Audihoz.
Mint a hármas számú munkatárs.
Igen. És ma én vagyok az Audi legrégebbi munkatársa.
Akkor te már jól tudtál németül.
Általános iskolásként kezdtem németet tanulni, később tanultam oroszul, franciául, angolul és olaszul.
Egy német lapnak azt nyilatkoztad, az autók szeretetét édesapádtól kaptad. A rendszerváltás előtt milyen autóval utaztatok? Nem Audi volt, az biztos.
Így van, édesapám nagyon szerette az autókat, először Zsigulink, majd később Ladánk volt, de már kislányként az Audi volt a kedvencem.
Amikor a gyáravatáson Göncz Árpád akkori köztársasági elnök jelenlétében megkezdődött a motorgyártás, te titkárnő voltál. Akkor még nem nagyon kerültél kapcsolatba a médiával?
Az elején bizony a kávéfőzéstől kezdve a tolmácsoláson keresztül a kiállítás szervezéséig számos feladattal foglalkoztam. Újságírókkal a kezdet kezdetétől találkoztam, mivel nagy volt a vállalatunk iránti médiaérdeklődés. Élveztem is ezeket a feladatokat, így aztán néhány év után a vállalati kommunikáción folytattam pályafutásomat.
Nagyon sok újságírót megismertél huszonöt év alatt, milyenek vagyunk?
A magyar újságíró érdeklődő, nyitott, könnyű volt a kapcsolatokat felépíteni és fenntartani. Nagyon sok újságíróval bizalmi kapcsolatot tudtam kialakítani, támaszkodhattunk egymásra, ki tudtuk egymás igényeit úgy szolgálni, hogy ez senkinek ne legyen hátrányára.
Mások vagyunk, mint a külföldiek?
Kényes helyzetekben a magyar újságírók általában diplomatikusabban teszik fel kérdéseiket, mint a nyugatiak.
Számodra melyik időszak volt a 25 évből a legizgalmasabb?
A legjobb, hogy vállalatunk fejlődését az első pillanattól kezdve kísérhetem, a legizgalmasabb pedig talán az első TT gyártása volt. És megható pillanatoknak is részese lehettem, amikor például egyik munkatársam azt írta a nekem készített albumba, hogy példaképnek tart nemcsak vezetőként, hanem emberként is.
Ha az újságírók is írhattak volna bele, ugyanezt írták volna az emlékkönyvbe, meg azt, hogy a segítőkészséged példamutató. De folytassuk mással. Volt olyan, hogy megfordult a fejedben, váltasz és elhagyod az Audit?
Nem. Sokat adott nekem az Audi, s úgy gondolom, én is sokat tettem a vállalatért. Olyan családból származom, ahol érték a munka szeretete, a szorgalom, a kitartás és a tisztesség, én ezeket képviselem, és mindennap örömmel jövök be dolgozni. Sokat köszönhetek az újságíróknak is, akikkel gyakran utaztam. A közös élmények mellett sokat tanultam tőletek és gazdagodtam a veletek folytatott beszélgetések által.
Bizony, sok helyen megfordultunk az elmúlt 25 évben. Számodra melyik volt a legemlékezetesebb út?
Talán, amikor az A3 bemutatójára Kínába utaztunk egy kis csapattal! Egy ilyen hosszú úton emberileg is közelebb tudtunk kerülni egymáshoz. Azért a shanghai gyöngypiacon folytatott alkudozásunk maradandó élmény, szinte elkobzásra „méltó” mennyiséget vásároltunk össze.
Ott találkoztunk talán utoljára Martin Winterkornnal, a Volkswagen akkori vezetőjével, akinek óriási szerepe van abban, hogy a győri Audi ekkora lett. Mi azért maradunk továbbra is tisztelői, annak ellenére, hogy a világban tücsköt-bogarat kiáltanak rá.
Valóban, Winterkorn úr magyar szíve – szülei zsámbéki svábok voltak – nem hazudtolta meg önmagát, és lemondásáig végig szívén viselte, hogy ez a gyár folyamatosan fejlődjön.
Huszonöt év alatt sok mindent megtudtunk egymásról. Mi az, ami publikus a magánéletedből, amit megosztanál az olvasóval?
Egy fiam van, Benedek, nagyon büszke vagyok rá, ő a legfontosabb az életemben.
Anyaként nehezebb volt helytállni a munkában?
Igen, ez így volt. Amikor női vezetőkkel készült interjút olvasok, s azt nyilatkozzák, nekik semmilyen nehézséget nem okoz a gyerek és a munka összehangolása, akkor mindig arra gondolok, hogy valamit rosszul csinálok, vagy ők nem őszinték. Lehet bébiszittert alkalmazni, de ő nem anya. Ha anyaként odateszi magát az ember, akkor bizony nem könnyű összehangolni a családot a munkával.
Szabadidődben mi az, amivel szívesen foglalkozol?
Szívesen töltöm a szabadidőmet a családdal és barátokkal, szeretem a természetet, síelek és futok. Szeretek utazni. Szívesen főzök, erre édesanyám tanított.
Sokszor ültem melletted az autóban, többnyire a bécsi repülőtér felé tartva. Nagyon jól vezetsz. Így születtél vagy belejöttél?
Édesapám tanított autót vezetni, amikor 17 éves voltam. Na persze ő azóta is tanít, ha autóba ül mellém…
Hol volt eddig számodra a legnagyobb rémálom autót vezetni?
Nápoly igazi kihívás volt először, olyan kaotikus közlekedési kultúra nem sok helyen van, az biztos. Szerencsére egy ütött-kopott FIAT 127-est vezettem, amit nem kellett annyira félteni.
Ez alatt a 25 év alatt hányszor voltál Ingolstadtban, az anyavállalatnál?
Nagyon sokszor, most is onnan jöttem.
Milyen főnök vagy?
Úgy gondolom, hogy támogatom a munkatársaimat, ahogy az én főnököm, Lőre Péter is támogat engem.
Mennyit változtál a 25 év alatt?
Az Audi sok mindenre megtanított, hogy legyek céltudatos, precíz, és hogy amit csinálok, azt jól csináljam.
S mennyit változott az Audi?
Sokat. Pici üzemből világvállalattá fejlődött, de az elvárások nem változtak. Az Audi teljesítményt vár el a munkatársaitól, de sokat is nyújt, hogy az emberek boldoguljanak az életben és építhessék a jövőjüket.
Nem bántad meg, hogy 25 évvel ezelőtt ott hagytad Olaszországot?
Semmiképpen sem, mindig honvágyam volt, pedig szó szerint úri körülmények között, egy grófi családnál vigyáztam két gyerkőcre. Kényelmes életem volt, de hiányzott a szellemi kihívás. Mindenkinek azt tanácsolom egyébként, hogy próbálja ki magát külföldön is, de aztán jöjjön is haza, mert külföldön sem minden arany, ami fénylik, és ez a mi hazánk!
Szerző: Koloszár Tamás