Győr+
2018.05.31. 18:00

Bagossyék nagy szeretettel térnek vissza Győrbe

Már öt éve örvend egyre nagyobb népszerűségnek a Bagossy Brothers Company, akikkel a győri közönség legközelebb június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján találkozhat. Az új dalokról, a készülő albumról, a győri koncertről és a banda életéről Tatár Attila, a zenekar egyik oszlopos tagja árult el kulisszatitkokat Kaszás Kornélnak a Győr+ Rádióban.

– Egy pillanatnak tűnik ez a fél évtized – fogalmazta meg érzéseit az évfordulóval kapcsolatban Tatár Attila (gitár, vokál). Azzal folytatta, az elmúlt öt év még szorosabb barátságot eredményezett a bandatagok között, egyre jobban összecsiszolódtak – ez elengedhetetlen egy zenekar életében. Hozzátette, a jó viszony a rengeteg utazgatásnak is köszönhető, hiszen számtalan kilométer van már mögöttük, ráadásul az sem ritka náluk, hogy együtt laknak. A nyarat például egy nagy balatoni házban töltik mindannyian, úgyhogy van alkalmuk bőven ápolni a kapcsolatukat.

A zenekar tagjai egyébként már jóval a megalakulás, 2013 májusa előtt ismerték egymást, több formációban is játszottak együtt, tudták, mit várhatnak a közös zenéléstől, így a Bagossy Brothers Company egyáltalán nem diákzenekarként indult. – Nem tudtuk, hogy mi lesz a vége, de komolyabban álltunk hozzá, céltudatosan tettünk meg minden lépést, hogy eljussunk idáig, de nincs még itt a végeredmény – mondta Attila, és örömmel nyugtázta, hogy úgy érzik, a zenekar folyamatosan fejlődik.

Ezt a közönség is érezheti, hiszen második lemezük tavaly márciusban jelent meg, azóta pedig már két dalt is nyilvánosságra hoztak az új albumról. Dőlj hátra című számuk májusban debütált a hozzá tartozó videoklippel, Tatár Attila pedig azt is elárulta, hogy még legalább két dalt megosztanak a rajongókkal, novemberre pedig szeretnék, ha elkészülne új lemezük, amellyel jövő tavasszal terveznek előrukkolni. – Minden második tavasszal jön egy új Bagossy lemez – nevetett Attila.

Új dallamokat pedig talán már a győri közönség is hallhat, hiszen június 22-én a Múzeumok Éjszakáján zenél a banda, amit izgatottan várnak. – Győr nagyon kedves számunkra, legutóbb is teljes telt ház fogadott, és mindig nagy szeretettel térünk vissza – fogalmazott a gitáros.

 

Szerző: Bodrogi Sára

Kép: Bagossy Brothers Company