Győr+
2018.07.04. 13:14

Győr ezúttal Európa előtt vizsgázhat jelesre

Egy nap múlva elkezdődik - a nevezés tekintetében már rekordot döntő - U18-as atlétikai Európa-bajnokság, amelyen 50 ország 1063 sportolója vesz részt. Az Olimpiai Sportparkban megtartott nyitó-sajtótájékoztatón az európai szövetség első alelnöke, Győr polgármestere, a honi atlétikai szövetség főtitkára, valamint a jövő sztárjai vettek részt.

Dobromir Karamarinov, az Európai Atlétikai Szövetség első alelnöke szerint a második U18-as Európa-bajnokság rengeteget fejlődött az előző évhez képest, ami leginkább a versenyzők létszámában mutatkozik meg. Ennek meglehetősen örül, hiszen ő a sport szeretetét tartja a legfontosabbnak. A tbiliszi-i első nekifutás is nagy tömegeket mozgatott meg, de idén szinte megduplázódott a versenyzők száma s ez a létszámnövekedés a bizonyítéka annak, hogy ők is jól végezték munkájukat és egyre több fiatal kerül az atlétika vonzáskörébe. Nem is beszélve az eredményekről, amelyekkel maximálisan elégedett. A verseny „tisztaságának” fontosságát is kiemelte: minden versenyző átesik minimum egy doppingvizsgálaton a fair-play érdekében.

 

 

Borkai Zsolt polgármester lelkesedése az évek folyamán egyre csak növekszik, hiszen nemcsak a sportban, de a kulturális életben is kiemelkedő programokat, eseményeket tud felmutatni, szervezni a Nyugat-dunántúli megyeszékhely. A tavalyi ifjúsági olimpiának is otthont adó város egyre inkább képes „elhinni”, hogy méltó és képes nívós versenyek lebonyolítására, amit az is bizonyít, hogy újra és újra bizalmat szavaznak neki a rendezők. Szöul olimpiai bajnoka mindemellett büszkeséggel teli szívvel érkezett a mai eseményre, mert mostanra már százalékos arányban is kimutatható az utánpótlás fejlődése, amit a szívügyének tekint.

Gyulai Márton főtitkár pozitívan értékelte a partnerséget, amely a sportélet, az atlétika, valamint Győr városa közt alakult ki az utóbbi években. Ugyancsak kiemelte, hogy nem pusztán büszke múltra tekinthetnek vissza sportbarátaival, de a közös jövőt is együtt formálják, hiszen nem titok, hogy 2023-ban világbajnokságot szeretnének rendezni Budapesten. Ehhez mindenkire szükség van, aki szívügyének tekinti azt, hogy Magyarország egy olyan rendezvénynek adjon otthont, amely az egész világot megmozgatja.

 

 

Legutóbb 2001-ben, Debrecenben rendezhetett Magyarország utánpótlás világeseményt, melyen olyan nevek is feltűntek, mint: Jaroslav Jilek, Spiegelburg Silke, Allyson Felix, no és nem utolsó sorban Usain Bolt… A tanulság az, hogy érdemes figyelni az utánpótlás korosztályra, hiszen itt próbálgatják szárnyaikat a jövő kiemelkedő bajnokai is.

A sajtótájékoztató végén a versenyzők vették át a tisztségviselők helyét: Maria Gonzalez (Spanyolország) futó, María Vicente (Spanyolország) hétpróbázó, Simon Virág rövidtávfutó, Répássy Hanna középtávfutó, Pal Haugen (Norvégia) pedig a magasugrás és sprint versenyszámok különleges kombinációját űzi. Mind bíznak a lehető legjobb eredményben; mindent megtesznek majd a siker érdekében, de az elsődleges szempont az egyéni csúcsok megdöntése lesz. A többi versenyző is hasonló célokkal érkezett, ettől különlegesen erős az idei mezőny. A higgadtság stratégiáját folytatva a fiatalok profin kezelik a kontinensviadalt, sőt, holnap már a pályán is összemérik tudásukat.

 

 

 

fotó: O. Jakócs Péter