Berkes Gyula plébános jegyzete.

A legrövidebb ádventet tudhatjuk magunk mögött. Rövidsége ellenére ugyanazokat a jegyeket viselte magán, mint az előző évi, mely a leghosszabb volt: tülekedést, sietséget, vásárlási lázat, idegességet stb. Mindenki törekedett arra, hogy mire az ünnep ránk köszönt, mindennel készen legyen. De mire is készültünk ádvent idején? Kinek az érkezését vártuk? Kinek a születésnapját áhítoztunk?

Mára is igaz és találó az egyik megfogalmazás: „A kirakatok is a karácsonyt hirdetik. Szinte kiabálnak, de nem imádkoznak és nem Jézust várják.” Igazak, mert kivétel nélkül mindenhol: boltokban, áruházláncok üzleteiben, utcákon, tereken látható a feldíszített fenyőfa, a csodálatos fényfüzérek, díszkivilágítások. De kérdem én: hol mutattak rá az ünnep lényegére? Alig-alig lehetett látni itt-ott betlehemet, Jézus születésére való figyelemfelhívásokat. Ajándékvásárlás közben akadtam egy ajándékra, melynek dobozán a következő olvasható: „Talán emlékszel még, vagy ismersz olyat, aki emlékszik rá, mikor az év vége, az ádventi időszak nem az őrült rohanásról szólt, hanem az elcsendesedésről, és a hozzánk legközelebb álló emberekről.”

Az ünnep megérkezett és az ünnep lényege: Jézus születésének ünneplése. Gyerekkorom óta hallom szülőfalum egy szép énekét, melynek szövegén sokat gondolkodtam és sokáig nem értettem. Sajnos mára, az elmúlt évek eseményei (Covid, a most is dúló háborúk) megértették velem:

Feltűnt a fényes nap kelet egén,
eljött az, akit várt gazdag, szegény.

Leszállott földünkre a Szeretet,
örömre váltotta a könnyeket.

Az ember csak szenved s mennyit gyászol
bár égi áldást hoz a szent jászol.

Mert a sok bűn miatt a gyűlölet
keresztény nemzet nagy átka lett.

Jöjj, tehát, jöjj tehát szent karácsony!

Szeretet terjedjen e világon!

Testvérként éljenek az emberek,

Akkor eltűnnek a bú-fellegek.

Kis Jézus, ó engedd reménylenünk,
a boldog békét elhozod nekünk.

A vért és könnyeket megszünteted,
úrrá lesz földünkön szereteted.

Jézusban az Isten Fia jött el közénk, Aki békét és szeretetet hozott. Mindegyik kell ahhoz, hogy boldogságról, boldog életről beszélhessünk és élhessünk. Mikor szenteste leülünk – együtt a család – a karácsonyfa alá, az ajándékok között legyen ott a Betlehem, a gyermek Jézus és tekintsünk, vessünk rá többször is pillantást, hisz Őmiatta van ez az ünnep. Az Ő születését ünnepeljük és az összetalálkozó tekintetek mélyítsék el bennünk a Jézusba vetett hitet és a törekvést a békére és szeretetre. De ez ne csak karácsony ünnepén legyen érvényes ránk, hanem éltünk minden napján, így valósítsuk meg Mécs László, papköltőtől származó sorokat:

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.”