A tolvajok nyáron sem pihennek
Ha nyár, akkor szabadság, utazások és jó sok pihenés, ám a nyaralás során is érdemes odafigyelnünk értékeinkre, hiszen a bűnelkövetők nem alszanak – erre próbálja felhívni az emberek figyelmét a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság videójával.
A nyár közepén szinte a fél ország útnak indul, hogy a jól megérdemelt szabadságát a kedvenc pihenőhelyén töltse el. Az utazás során azonban többféle veszélyhelyzetbe is kerülhetnek az úton lévők, amely megkeserítheti pihenésüket. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság azért, hogy a nyaralás az első pillanatától a végéig felhőtlen legyen, az alábbiakra hívja fel az utazók figyelmét.
Az utazás során, ha elfáradtak és kiszállnak a gépjárműből pihenni: azonnal zárják le az ajtókat, értékeiket ne hagyják szem előtt a járműben, pénzüket, okmányaikat is tartsák maguknál!
A túl segítőkész idegenekkel legyenek bizalmatlanok!
Ha többen utaznak, valaki mindig maradjon a gépkocsinál!
Pihenésre, feltöltődésre – lehetőség szerint – nagy forgalmú, kellően megvilágított parkolót válasszanak!
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egy videóban azt szemlélteti, hogy a tolvajok egyetlen pillanat alatt képesek eltulajdonítani értékeinket az autónkból, ha őrizetlenül hagyjuk. Erre semmiképp sem egy ülésen hagyott eb a megoldás, aki elriasztja a betolakodókat – hiszen nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy ne hagyjanak magára kutyát a forró autóban –, hanem a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság arra kér mindenkit, hogy mindig vegyék ki értékeiket a járműből, és zárják be az autót, mielőtt elhagyják.
Forrás: police.hu
Kép: Pexels