Győr+
2018.07.25. 19:05

Az ETO új sztárja már ismerkedik a magyar nyelvvel

Talán nem is gondolnánk, hogy egy olimpiai bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok , tehát már sokat tapasztalt játékos elsőre kicsit félénken lépte át az Audi Aréna Győr küszöbét, azonban Veronica Kristiansen esetében így történt…A norvég válogatott átlövő 2018 nyarától ugyanis az FC Midtjylland együttesétől Győrbe helyezte át székhelyét.

 

Elmondása szerint, egy álma vált valóra azzal, hogy magára öltheti a zöld-fehér mezt, s egy szemernyi kételyt sem hagy affelől, hogy kitartóan fog dolgozni a csapat sikereiért. Ismerjék meg Veronica Kristiansent, azaz Vikkit egy kicsit közelebbről!

– Mesélj egy kicsit az első benyomásaidról az új közeget, a várost és a csapatot illetően! Könnyedén ment a beilleszkedés?
– Pár héttel ezelőtt beköltöztem a lakásomba, még néhány apróbb dolog hiányzik, amivel otthonosabbá szeretném tenni, de nagyon barátságos a környezet, tetszik a város.A csapatba történő beilleszkedésemről – kezdetben kissé félénk, megilletődött és nagyon izgatott voltam, a pulzusom az egekben volt az első edzés előtt (nevet). Úgy éreztem, minden mozdulatomat árgus szemekkel követik, de a lányok nagyon kedvesek és barátságosak, csak úgy, mint az edzői stáb, így mára már sokat oldódtam. A múlt héten rávezető edzésekkel kezdtünk, de most az edzőtáborban már minden száz százalékban a kézilabdáról szól.

–  Nagy segítség volt, hogy néhány játékossal már régóta ismeritek egymást a norvég nemzeti válogatottból?!
– Könnyebbség volt igen, biztonságot jelentett számomra, hogy magam mellett tudhattam őket, hiszen kezdetben mindig félénk vagyok, de csupa pozitív tapasztalatról tudtak beszámolni nekem a lányok. Új volt számomra, hogy minden nap angolul kommunikálunk, hogy ez a közös nyelv a csapattársaim és a stáb felé is – korábbi csapatomnál nem volt szükségem az angolra, így már évek óta nem használtam, de remek gyakorlás lesz ez számomra, hogy felelevenítsem.

– S ha jól hallottam, a magyar nyelv rejtelmeibe is kezditek beleásni magatokat…
– Igen, érdekel is a magyar nyelv, már jó néhány kifejezésre rákerestem az interneten, többször meghallgattam őket és próbálom is memorizálni, de a kiejtés nem túl egyszerű (nevet).

– Kanyarodjunk azonban vissza egy kicsit a kézilabdához – mit/miket tartasz az erősségeidnek és esetleges gyengeségeidnek?
– A robbanékonyságom és a gyorsaságom mindenképp az erősségeim közé sorolnám, s úgy gondolom, sosem elégedhetünk meg, így persze vannak apróbb dolgok, amiken mindig lehet és kell is csiszolni akár csak egy-egy lövést említve a fantasztikus kapusaink ellen. Nem kérdés, remek terep a gyakorlásra. 🙂

– Mit vársz az új szezontól? Vannak egyénileg és csapat szinten kitűzött céljaid, melyeket szeretnél megvalósítani?
– Nagy vágyam, hogy a világ legjobb játékosai között tartsanak számon, egyéni terveim között mindenképp ezt említeném, valamint, hogy pályára léphessek a WOMEN’S EHF FINAL4-ban. A csapattal pedig bízom benne, hogy az előző szezonban elért eredményeikhez hasonlóan, remek teljesítménnyel idén is az élen végzünk minden fronton. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de remélem, hogy sikerül a tavalyi sikereiket megismételnünk.

– Karriered során több alkalommal is játszottál már újdonsült csapatod, a Győri Audi ETO KC együttese ellen az Audi Aréna Győrben is – mit gondolsz, milyen érzés lesz ez alkalommal zöld-fehér mezben pályára lépni ott?
– Néhány héttel ezelőtt, mikor megérkeztem édesapámmal Győrbe, természetesen nem maradhatott ki a programból, hogy megtekintsük az arénát. Amint beléptünk, üresen is szinte éreztem a hangulatát, őrületes lehet, ha teltház van odabent – már alig várom, hogy átélhessem! Arra is emlékszem, hogy a győri szurkolók különféle dalokat, mondókákat énekelnek és fantasztikus, ahogy a csapatot buzdítják!

– Ha már a szurkolóknál tartunk… Mit üzensz a méltán híres győri szurkolótábornak?
– Izgatott vagyok és nagyon várom, hogy nekik is bizonyíthassak – remélem, hogy ők is örömmel fogadnak majd és szurkolnak nekem.

gyorietokc.hu