A győri belvárosban élőket egyenesen sokkolta a január 17-én este megjelent Facebook poszt, amely arról szólt, hogy két újságosbódét is végleg bezártak. A tény azért is szomorú, mert így nem csak a napi-hetilapjainkhoz juthatunk nehezebben hozzá, hanem két olyan embertől is búcsúznunk kell, akik a belvároshoz tartoztak, az életünk részei voltak.

Kadocsa Ferenc és felesége Pável Andrea személye, újságosbódéja szinte annyira a belvároshoz tartozott, mint maga a sétálóutca. Ne gondolja senki, hogy túlzok! Akik a belvárosban élnek, vagy valaha éltek itt, esetleg sokat járnak erre, itt dolgoznak, azok közül szinte mindenki tudja kik ők, és hogy mit köszönhetünk nekik.

Részei voltak ők az életünknek, biztos pontok ebben a rohanó világban. Emlékszem, amikor gimnazista voltam, a Baross úton végig, több újságosbódé is volt. A Képes Sportot és a Sztár Sportot rendszeresen, minden héten megvettem. Akkor még a Kazinczy utcához legközelebb álló újságosnál, Gabinál. Mosolya, a sulival kapcsolatos kedves biztatása roppant jól esett. Ahogy telt az idő, egyre tűntek el az újságosok. Alig maradt a városban bódé.

Kadocsa Feri Árpád úti, és Andi Baross úti üzlete viszont maradt, stabilan! Mindenki tudta, hogy rájuk lehet számítani, ha esik, ha fúj, tikkasztó hőségben és erős fagyban is nyitva vannak. Idősek, fiatalok rendszeres vásárlók voltak, szerintem sehol nem vettem annyi Nemzeti Sportot, mint Ferinél. Édesanyámnak is nála vásároltam meg az újságokat, az időszaki kiadványokat. S rengetegen voltak még így, mint én… Sokaknak napi rutin volt megállni náluk. Emlékszem 2006-ban egyszer még utcai villámot is készítettem Ferivel, a téma a benzinár emelkedése volt… A kedvemért vállalta, mert azt mondta utál szerepelni! Ki gondolta akkor, hogy néhány év múlva már mint belvárosi lakos vásárolok nála?!

Buszjegyet, telefonkártyát, mobil feltöltést, kávét, üdítőt is lehetett kapni Ferinél, s ami a legjobb volt, hogy nála és Andinál is mindig kaptál a vásárlás mellé egy-egy széles mosolyt, kedves mondatot. Egyszerűen jó érzés volt odaköszönni nekik! Ferivel a sport mindig közös pont volt. Szerintem nem ismerek senkit, aki annyira értene a Tippmixhez mint ő. Mennyit nevettünk! Öröm volt egyébként azt is hallgatni ahogy a gyermekeiről beszélt, a srácok sportsikereiről. Büszke volt, mint minden apa. Velem együtt pedig sok-sok győri őszinte érdeklődéssel hallgatta ezeket a sztorikat. Mert Ferinél mindenkinek volt ideje megállni: reggel egy kicsit jobban felébredni, napközben egy kicsit kifújni magunkat és elfelejteni a rohanást, a stresszt. Andi ugyanez volt, csak a Baross úti üzlet mégis forgalmasabb utcafronton állt, sokszor csak intettünk, vagy köszöntünk egymásnak. De Andi mosolya, szakértelme is biztos pont volt, ami nagyon-nagyon hiányozni fog…

Persze, tudom és tudjuk mindannyian, hogy a változás az élet velejárója. De a változás csak akkor jó, ha mindenki akarja. Feriék pedig nem akartak elmenni. Ők ide tartoztak, mégis csomagolniuk kellett. Magukkal vitték a friss sajtótermékeket és azt a rengeteg kedvességet, amellyel a belváros részévé váltak, évtizedekkel ezelőtt. A vállalkozói lét ilyen, a piac diktál?! Lehetséges…

Két újságos is bezárt a győri belvárosban

Ám mi ezzel a változással csak vesztettünk. S ezt akkor is le merem írni, ha más vállalkozó nyitja újra a bódékat. Akár újságot fog árulni, akár mást. Mert az ember már csak ilyen: ragaszkodó és keresi a biztos pontokat, a biztonságot az életében. Lehetséges, hogy valami jó változás lesz, de akkor is hiányozni fognak ők, az újságok! Mert lehet, hogy innentől nem lesz egy klasszikus újságos hely a belvárosban?!

Hanyatlóban lenne a nyomtatott sajtó?! Aligha, legalábbis nem úgy tűnik. Sőt, én nem is akarom elhinni, hogy nincs szükség a napilapokra, hetilapokra, magazinokra. Bár sokszor nem értem miért van ennyiféle ilyen-olyan pletykalap, de nyilván azokra is van igény. Ahogy a rengeteg rejtvényújságra, receptújságra, színes ilyen-olyanra, gyerekjátékokkal, makettekkel és még ki tudja mivel egybecsomagolt képeslapokra. Hol szerezzük most be ezeket?

Hova menjek reggel, ha friss Nemzeti Sportot szeretnék? A szupermarketbe, vagy a vasútállomásra?! Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy belváros létezhet úgy, hogy nincs benne klasszikus újságosbódé?! Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy belváros létezhet úgy, hogy hagyjuk eltűnni az olyan ikonikus embereket a napi körforgásból, mint Feri és Andi?!

Elfogult vagyok, ahogy velem együtt még nagyon sokan, ez nyilvánvaló. Nem akarjuk elhinni, csalódottak vagyunk és dühösek! Ez persze némileg önzőség én is tudom. Mert magunkat sajnáljuk, miközben Ferinek és Andinak harminc év után kell kitalálnia mihez kezdjenek. Őket ismerve megoldják! Csak tényleg szabad elengedi ilyen embereket a pályáról? Megengedhetjük ezt a luxust?! Bármi is van a bezárás hátterében, ennyire megoldhatatlan volt?!

Engem egy dolog vigasztal: talán lesz megoldás, s talán visszatérnek ők még! Ha nem is ugyanoda, de csak nem köszöntek el végleg tőlünk, a belvárostól! Én nem szeretném egy személytelen szupermarketben megvenni a Nemzeti Sportot, ahol csak lehúzzák a vonalkodót és jöhet a következő, aki talán a Népszabadságot rakta be a kosarába vagy a napi bulvárt… Az újságosokkal az ember kapcsolatot ápolt, Ferit és Andit ismertük.

Az emberi kapcsolatok pedig jelenkorunk legnagyobb kincsei. Andi és Feri: remélem veszek még tőletek Nemzeti Sportot…

Fotó: Depositphotos.com