Lélekemelő torna szépkorúaknak a győri egyetemen

Tizenöt éves története van már a szépkorúak tornájának a Széchenyi István Egyemen. A foglalkozások jó híre bejárta az egész várost. Az egyik szomszédasszony kérdi a másiktól, mitől lett ilyen friss, fitt, fiatalos és jó kedélyű. „Juditka tornájától” – kapja a választ, és alig várja, hogy ő is csatlakozhasson. Példaértékű és szívmelengető ez a kezdeményezés.

Az egyetemi csarnok lelátójáról szerdán reggelente kivételesen nem egy küzdőtér, hanem valódi nagyszínpad látványa tárul a nézelődő elé, ahol kétszáz-kétszázötven balerina, balett táncos teljes összhangban, légies mozdulatokkal végzi a gyakorlatokat kellemes, ellazító aláfestő zenére, a koreográfus szakavatott, biztató instrukcióira. Aztán egyszer csak hatalmas táncparketté válik a tér, és levezetésként vidám tvisztet ropnak a résztvevőt. Mosolyognak, átélik a mozgás adta szabadságot, szinte elszakadnak a földtől és lebegnek a súlytalanságban. Győr város és a Széchenyi István Egyetem együttműködésének egyik nagyon kedves és hasznos színfoltjává vált már immáron másfél évtizede a szépkorúak tornája.

Mióta átadták az egyetemi csarnokot, 2003-tól folyamatos a heti nyugdíjastorna a campuson. Kezdetben Bakóné Marika tartotta, tőle vette át tíz évvel ezelőtt Budaházi Judit, az egyetem testnevelő tanára a torna vezetését. A részvétel az egyetem és a város jóvoltából ingyenes, de regisztrációhoz kötött, és a kétszázötven fős létszámkeret pillanatok alatt betelik. Év közben azért nem lehet már csatlakozni a programhoz, mert a foglalkozások egymásra épülnek, és rendszeres jelenlétet kívánnak.

Mosolygós arcok tükrözik a torna különleges hangulatát.

„Fokozatosan építkezünk, hétről hétre nehezednek a gyakorlatok, egyre nagyobb lesz a terhelés. Ezért is fontos, hogy heti rendszerességgel edzésben legyenek a résztvevők. Ávilai Szent Teréz mondta, hogy aki nem fejlődik folyamatosan, az visszafejlődik. Ha éveken keresztül mindig csak ugyanazt csináljuk, azzal nemhogy nem fejlődünk, hanem visszafejlődünk. Lépegetni kell apránként előre. Életkornak megfelelően fejlődni, előre menni, testmozgásban is, lélekben is, mindenben” – vallja Budaházi Judit. Ezért is mutat gyakran olyan új gyakorlatokat a torna résztvevőinek, amiket otthon is elvégezhetnek, ismételhetnek.

„Már tíz éve járok ide, barátnőimtől hallottam a lehetőségről, amikor nyugdíjas lettem. Összejövünk, örülünk egymásnak, beszélgetünk, a torna pedig fantasztikus. Judit tematikusan építi fel a foglalkozásokat, és mindig elmagyarázza, hogy milyen célokat szolgálnak a gyakorlatok. Néha kicsit elfáradunk, de nagyon élvezzük, és hálásak vagyunk azért, hogy ilyen sok embert tud egyszerre összhangban mozgatni. Nagyon szereti mindenki” – mondja Sári Andrásné.

A 82 éves Janszky Andrásné a kezdetektől részt vesz a foglalkozásokon. Ternován Etelka és Reisingerné Rácz Erzsébet bár egy utcában, a Hédervári úton lakik, de itt, a foglalkozásokon ismerték meg egymást, és lettek barátnők. „Nagyon jó nekünk ez a torna, karbantart bennünket, a vállainkat, az izmainkat, mindent. A boltban is eszünkbe jut Judit intelme, nem azt lessük, mi van a földön, hanem rendes testtartással állunk” – újságolják.

B. Gyöngyi odajön hozzám, és papírra vetett gondolatait adja át. Kéri, hogy ne a teljes nevét, csak a monogramját használjuk. Ezt írja: „Mit ad a nyugdíjastorna? A testmozgás életem minden szakaszának lételeme. Természetes volt, hogy soha ne hagyjam abba. A halálos betegségem sem oltotta ki a mozgás vágyát. Erőt adott elviselni az elviselhetetlent, küzdeni, felállni a betegségből, majd örülni, hogy sikerült. Az edzés elhiteti velem, hogy nincs olyan nagy baj, hiszen képes vagyok tornászni, biciklizni, gyalogolni, természetet járni. Örülhetek az unokáimnak, családomnak, barátoknak. A mozgás terápia számomra.”

Budaházi Judit testnevelő tanár órái nagyon népszerűek.

Az egyórás foglalkozás légköre nagyon közvetlen és emberi. Megérkezik közben a fotós kolléga is. „Olyan képeket készítsen, amin mindenki szép. Vagyis csak a valóságot!” – fordul Budaházi Judit Májer Csaba felé. „Hogyan akarjuk megélni a nyugdíjas éveket? Otthon, magányosan, törődötten? Vagy pedig áldott aranykorként? Mindenki az utóbbit választja, igaz? Na, tündérkéim, hányan is voltak tegnap gyalogolni?” – kérdezi aztán a résztvevőket. Keddenként ugyanis nordic walking is társul a nyugdíjastornához a Püspökerőben. Sőt, a keménymag hétfőnként és péntekenként sem hagyja ki a sportos gyaloglást.

Király Vince figyelmét ismerősei hívták fel a foglalkozásokra, tizenöt éve jár ide. Nagyon sokat segít az állóképessége fenntartásában a torna is, a nordic walking is, így hétvégente már 15-25 kilométeres távokat is le tud gyalogolni. Hálás a tanárnőnek, aki lelkiismeretesen foglalkozik velük, és olyan jó gyakorlatokat mutat, amik a testüket és a lelküket is megmozgatják.

Simon Lászlóné az első évadtól tagja a nyugdíjastorna közösségének. Huszonegy éve özvegy, tíz évig apukáját is gondozta, aki kilencvennyolc éves korában hunyt el, tavaly. „Katonaember volt. Hál` Istennek ráütöttem. Lelkileg, szellemileg is fontos nekem ez a torna. Juditka nagyon érti a nyelvünket” – mondja.

Nyakasné Dr. Tátrai Judit a Logisztikai és Szállítmányozási Tanszéken tanít az egyetemen, ő azért jár harmadik éve a foglalkozásokra, hogy a fittségét megőrizze.

Budaházi Judit nemcsak a szépkorúak tornáját vezeti. A civil közösség aktív polgára, dolgozik a Katolikus Karitászban, ministránsokkal foglalkozik Bácsán, a karmelitákhoz jár. Nyári tábort szervez gyermekeknek, úszást oktat, a Tulipános iskolában külön tornát tart asszonyoknak. „Juditka kiválóan oktat bennünket. Fokozatosan bevisz többféle mozgásba, legyen az nyújtás, vagy az egyensúlyérzék javítása, minden, ami idős korban nagyon fontos. Hálásak vagyunk érte” – mondják az egyetemi szépkorú torna résztvevői, az óra végén pedig megtapsolják oktatójukat. Úgy, ahogy egy nagyszínpad kiváló koreográfusát szokás.

Fotó: Májer Csaba József

Nyerges Csaba/Széchenyi István Egyetem