Boldogságot adnak esküvők és születések – Irma néni 104 éves

Közel 101 évig nem ismertük egymást. Azóta családi okok miatt több mint három éve szinte naponta találkoztam a most 104. születésnapját ünneplő Irma nénivel, aki Trenka Mária néven született 1914. augusztus 24-én. Édesapja néhány órára elszökött a csóti katonai táborból, hogy láthassa újszülött kislányát, mielőtt a frontra indult. Irma néni az elmúlt évszázadról megértő mosollyal mesélt, amikor meglátogattuk, és büszkén mutatta most született, legújabb dédunokájának fényképét.

1914-ben a győri Kossuth utca 59-ben született egy Trenka Mária nevű kislány, akit azután csak Irmuskának hívott mindenki. „Az ok egyszerű – vallja Irma néni, aki ma az idősek átmeneti otthonának lakója –, a családban annyi Mária volt, nálunk mindenki ezt a nevet kapta akkor, hogy valahogy meg kellett különböztetni a lányokat, így én az Irma nevet kaptam. De ez egy kis játék volt a betűkkel, a Mari név betűiből kiraktak egy másik nevet, így lettem Irma. Lehet, hogy ebből a családi, betűkkel való játékosságból ered, hogy annyira szeretek rejtvényt fejteni, bár mostanában már egy kicsit nehezebben megy és az olvasás is, de mindig próbálkozni kell, mert az szellemileg frissen tartja az embert.”

Irma néni 1941-ben ment férjhez, két fia született, és ismét egy világháború zajlott az ő boldogságának árnyékában. „Pali és a családja egy udvarban lakott velünk, együtt nőttünk fel” – mesélt a jegyességről és az esküvőről Irma néni. „Ő aztán elment Pestre, kitanulta a szabóságot. Az akkor már beteg édesanyja odajött hozzám és örömmel újságolta, hazajön Pali, és megígértette velem, hogy mindig vigyázok a fiára. Igazi úriemberként udvarolt, a nagy szegénységben is elvitt színházba, koncertre, vacsorázni. Vigyáztam rá az 1988-ban bekövetkezett haláláig. Öt évvel voltam nála idősebb, nem volt szokványos ez akkor, édesanyám kicsit haragudott is miatta, de a férjem azt mondta, szerelemben nincs korhatár és igaza volt. Manapság meg lassan divat lesz, hogy fiatalabb férjet választanak a nők” – teszi hozzá mosolyogva.

Irma nénit naponta látogatja a fia, Tibor. Zoltán, a kisebbik 63 évesen halt meg. Néhány mondatban egy egész évszázadot mesél a kedves, bájos és törékeny asszony. Szabó férje mellett dolgozott, gyermeket nevelt, a háború alatt és után nem volt könnyű az élet. Mindig is imádott olvasni, gobelin képeket készíteni, kirándulni, a férje inkább a termált szerette. „Nem volt ebből vita, ő vasárnaponként a gyógyvizet választotta, én meg a sógornőmmel bejártam Magyarországot, és voltunk Svájcban, Romániában és Lengyelországban is. A férjemmel aztán eljutottunk Moszkvába is, amikor belépett később a szövetkezetbe” – idézte fel sorban az emlékeket a 104 éves asszony. Hogy mikor repültek Moszkvába? Hát az évet pontosan nem tudta elsőre, de aztán kiderítettük, 1951-ben utaztak. Beszélgetésünk alatt 104 év emlékei között kell keresgélnie, és ő mindenre emlékszik. Csodálatraméltó kedvességgel beszél a születésnapját ünneplő családjáról. „Több mint húszan jöttek, végre együtt voltunk, hozták a legkisebbet, a három hónapos dédunokámat is. Az mondták, amíg él bennem a tűz és a szívemben jókedv marad, addig a lelkem is fiatal marad. Hát én igyekszem jókedvű maradni” – mondja mosolyogva Irma néni, aki több mint 28 évig járt a Répce utcai idősek klubjába, amelynek egyik alapító tagja is. „Több mint két éve beteg lettem, akkor kerültem az idősek otthonába, az ágyamból éppen rálátok a régi lakásunk ablakára. Még átmegyek a klubba, az érdekes előadásokat, vetítéseket meghallgatom, kártyázni is járok még, de már kevesebbet.”

Arra a kérdésemre, milyennek látja az elmúlt évszázadot, azt feleli, más lett a világ. „A mai fiataloknak nincs olyan erkölcsi tartásuk, mint nekünk volt annak idején. A nők túlságosan is önállók és kezdeményezők lettek az élet minden területén. A mi időnkben például soha nem mentek a lányok a legényes házhoz, a fiúktól, a férfiaktól elvárták, hogy szépen udvaroljanak. Nekem nagyon furcsa az állandó rohanás, mindenki siet, semmire sincs idejük az embereknek és nem élvezik a nyugalmat, a csendet, az élet meghitt perceit. Nekem a boldogságot a gyermekeim, unokáim esküvői és a gyermekszületések jelentetik” – mondja Irma néni és búcsúzáskor még egy „apróságot” kér tőlem: „Már olyan rég ismerjük egymás, megtisztelnél vele, ha ezután tegeződnénk.”

Szabó Csilla

fotó: O. Jakócs Péter