Ha fülbemászó hegedűszóra leszünk figyelmesek a győri belvárosban járva, bizonyára Varga János prímás játszik valahol a közelben kedvenc hangszerén.

Messze száll a muzsika hangja a díszes barokk házak között, bejárja a szűk sikátorokat, majd a Széchenyi térre kiérve megpihen egy napsütötte padon. Akik tavasztól őszig a belvárosban sétálnak, gyakran találkozhatnak egy mindig kifogástalan öltözékű, udvarias és mosolygós úriemberrel, akinek a kezében életre kel a hegedű.

Ő az 57 éves Varga János, aki Nyírbátorban született, de immár 14 éve Győrben él. Gyakran sereglenek köré gyerekes családok, ilyenkor egyből felcsendül a Vuk és A nagy hohoho horgász jól ismert dallama, és kezdődik a vidám gyerek-össztánc, hiszen a magyar nótáktól a klasszikus darabokon át egészen rajzfilmzenékig terjed a repertoárja.

„Szakvizsgás és engedéllyel rendelkező hegedűs vagyok. Általában tavasztól december végéig járok ki muzsikálni. Megélni önmagában ebből persze nem lehet, csak kiegészítésnek jó. Szerencsére van egy saját zenekarom, és rendszeresen hívnak bennünket kisebb-nagyobb rendezvényekre, ilyenkor télen leginkább bálokra, születésnapokra, vagy akár disznótorokra. Múlt héten éppen Szlovákiában volt fellépésünk” – meséli Varga úr, aki feleségével Adyvárosban él.

„Az öltözékemmel is igyekszem megtisztelni a hallgatóságot, hiszen a századelő kávéházaiban, éttermeiben és mulatóiban fellépő híres cigányzenészek is egytől egyig így tettek. Az ing és a nadrág élének olyan élesnek kell lennie, akár a borotvának, így mondták a régiek. Ahány fellépés, annyi frissen mosott, vasalt nadrág és ing. Ez volt a szokás, és ebből én az utcán sem engedek, egyszerűen azért, mert így érzem jól magam” – teszi hozzá.

„Hat évig voltam tagja a Száztagú Cigányzenekarnak, bejártuk fél Európát, aztán hosszú ideig a Balatonon zenéltem, pedig klasszikus zenét hosszabb ideig soha nem tanultam. Erre mondta azt Lakatos Sándor, a Mátyás Pince korábbi világhírű prímása, hogy: Fiam, ha 300 erős lakodalmat kimuzsikálsz, akkor meglesz a kellő tudás, meglesz a ritmus és az ütem. Nekem ez megadatott, hiszen édesapám a kétkezi munka mellett hétvégente muzsikált, és 8 éves koromtól én is sok lakodalomba elkísértem játszani” – emlékszik vissza Varga János.

„Ameddig csak lehet, muzsikálni szeretnék, mert ehhez értek, ezt szeretem csinálni, ehhez adott tehetséget a jó isten, amit mindennap hálával megköszönök neki. És hálás vagyok Győrnek és a győrieknek is, mert úgy érzem, befogadtak és megbecsülnek. Ha a zenémmel másoknak örömet szerzek, az nekem is mindig öröm, a legfontosabb pedig az, hogy a muzsika mindig szívből szóljon és a lélekig érjen.”