Elveszíteni szeretteinket a legnagyobb próbatételek közé tartozik. Vannak, akik úgy érzik, egyáltalán nem tudnak megbirkózni a fájdalommal. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni.

Elveszíteni szeretteinket a legnagyobb próbatételek közé tartozik. Van-e még értelme bárminek? Hogyan folytassam az életem? Kétségbeesés, düh, üresség, tagadás, szomorúság váltják egymást. Ez a gyász folyamata, ami természetes reakció a veszteségre. Azonban vannak, akik úgy érzik, egyáltalán nem tudnak megbirkózni a fájdalommal. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni.

Benkóné Jancsó Hanna gyászcsoportvezető úgy gondolja, a legnehezebb helyzetben azok vannak, akiknek a gyászon kívül a magánnyal is meg kell küzdeniük. Ha nincs az ember körül másik ember, akkor teljes az elveszettség érzése. Azonban a gyászoló mindig találhat valakit a szűkebb-tágabb környezetében, aki ugyanúgy küzd a magánnyal és rászorul arra, hogy beszélgessenek vele. A másokon való segítés a legjobb terápia önmagunknak is. Ha viszont valaki tudatosan és teljesen bezárkózik, nem keres megoldást a saját életére, a segítségnyújtást nem lehet ráerőltetni. Szerencsére nem ez a jellemző. Az emberekben alapvetően ott van az odafigyelő szeretet, és ha valaki kinyitja az ajtót egy rácsöngetőnek, akkor már van lehetősége, hogy segítséget kérjen.

Az elvesztést is meg kell tanulnunk, hiszen ahogy haladunk előre az időben, egyre több veszteséggel szembesülünk. Ezért érdemes az emberi kapcsolatainkat ápolni, saját életünket karbantartani, még ha egyedül vagyunk is. Ez elhatározás kérdése.

Az általa vezetett gyászcsoportokban olyan szeretetteljes emberi megnyilvánulásokkal találkozik, ami nem véletlenszerű, Hanna pedig hisz abban, hogy áldás van ezen a fajta együttléten.