Forgalomkorlátozás lesz a Szigethyn
Győrben a Szigethy Attila úton a Verseny utcai csomópont átépítése és a Szigethy Attila út felújítása miatt sávlezárásokra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.
A Szigethy Attila úton a Verseny utcai csomópont átépítése miatt sávelhúzás mellet csak egy-egy forgalmi sáv járható irányonként. Ezzel együtt a Tihanyi Árpád út felé vezető oldalon a szegélykövek cseréje miatt a Verseny utca és Tihanyi Árpád út közötti szakaszon lezárták a külső sávot – munkagépek dolgoznak. Ezen a helyszínen mindkét oldali buszmegállót ideiglenesen a Bartók Béla út felé helyezték át kissé távolabb a munkaterülettől.
Munkálatok kezdődtek a Szigethy Attila úton a Kodály Zoltán és Tihanyi Árpád utak közötti szakaszán is, itt a Kodály Zoltán út felé vezető oldalon a külső sáv lezárása mellett az utat határoló szegélyeket cserélik – tehát csak a belső sáv használható.
Mindkét munkaterületi szakaszon a forgalom lelassulására számítsanak – főleg a reggeli csúcsidőszakban. A zöldhullám a forgalomkorlátozás miatt nem minden esetben tudja gördülékenyen kiszolgálni a forgalmat – emiatt az autósok megértését, a buszra vároktól pedig türelmet kérnek.
Az autósosoktól pedig azt kérik, tartsák be a 30 km/h sebességkorlátozást a munkaterületen belül az útfelújítást végző kivitelezők és mindannyiunk biztonsága érdekében.
Fotó: O. Jakócs Péter