Köztünk élnek – Példát kell mutatni, hogy mások is segíthessenek
„Mindenkinek arra van ideje…” – ugye mindenki be tudná fejezni az idézetet, annak ellenére, hogy nem bánunk egyformán az idővel. Valaki kezéből homokszemként peregnek ki a percek, míg mások megragadják a pillanatot, és felépítik mindennapjaikat. Hatvani Viktória tudatosan alakítja az életét, amelybe belefér az egyetem, a hallgatói önkormányzat, a család, és az önkéntes munka is.
Hatvani Viktória Győrben született, itt végezte az általános és a középiskolát, és itt képzeli el a jövőjét is. A Széchenyi István Egyetem logisztikai mérnöki szakán tanul, az életéhez pedig szüksége is van a logisztikára, hiszen folyamatosan tervez, szervez és segít.
Már iskolásként nyert matematika versenyeket, így nem volt kérdés, hogy a felsőfokú tanulmányait is „reálvonalon” folytatja. „Édesapám karosszérialakatos, papámmal pedig rendszeresen jártam ki a műhelybe motort szerelni, és nagyon megszerettem. Már akkor eldőlt, hogy ez lesz az én utam” – meséli a győri egyetem hallgatója, aki jövőre a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián is szeretné megméretni magát, később pedig gépészmérnöki mesterszakon szeretne továbbtanulni, ha megszerezte a logisztikai mérnöki diplomáját.
Persze a tanulás nem tölti ki teljesen a széchenyis hallgató életét, így a fennmaradó idejét igyekszik a társadalom számára is hasznosan eltölteni. Tagja a Hallgatói Önkormányzatnak, és szakfelelős is. „Néhány társam segítségével szervezem a logisztikai mérnöki szak rendezvényeit, ami rengeteg idő és energia. Segítünk a Tanulmányi Osztálynak, és mi szedjük a szociális támogatáshoz szükséges papírokat. De nem bánom, mert az önkormányzatunk olyan, mint egy nagy család” – mondja Hatvani Viktória, akinek „híre ment” már a campuson, és sokan keresik fel, ha rászorulókon szeretnének segíteni.
Hatvani Viktória szorosan együttműködik a Camelot Egyesület titkárával, Pécsi Gertrúddal (tavaly olvashattak róla a Köztünk élnekben), aki többek között az önkéntes segítő gyakorlat vezetője a Széchenyi István Egyetemen. „Jótékonysági estet tartottunk október 17-én, amiből hagyományt szeretnénk teremteni. Célunk, hogy a sérültséggel élő diáktársainknak segítsünk. Emellett pedig hamarosan az egyetem honlapján elérhetővé tesszük azokat az alapítványokat és egyesületeket, amelyek önkénteseket, illetve adományokat fogadnak” – emeli ki a szakfelelős.
A jó példa ragadós, tartja a mondás. Ahogy Hatvani Viktória odaadása megihlet másokat, addig rá a szülei voltak nagy hatással. „Gyerekkoromtól kezdve az a kép él bennem, hogy a szüleim mindig összegyűjtötték a ruhákat, és elvitték a rászorulóknak. Kezdetben önkéntes kutyasétáltató voltam az állatmenhelyen, később pedig szerettem volna olyan kislányt találni, akinek odaadhatom a saját ruháimat” – meséli Hatvani Viktória, aki így lelt rá a Glória Különleges Gyermekotthonra. „Édesanyám egyik munkatársa hívta fel a figyelmemet az intézményre, én pedig felvettem velük a kapcsolatot. Eleinte azt a kislányt látogattam meg, akinek a ruhákat vittem, de ma már hetente, az oktatókkal együtt kísérem sportolni a gyermekotthon lakóit.”
De nem csak az intézményben élőknek segít, hanem annak az apukának is, aki egyedül neveli három fiúgyermekét. „Az öcsém ruháit szoktam elvinni nekik, de a tanulásban is támogatom a fiúkat, és korrepetálom őket” – meséli Hatvani Viktória, aki szerint az embereket húzni kell, ahhoz, hogy rálépjenek a helyes útra. „Példát kell nekik mutatni, hogy később ők is segítsenek másokon. Sok barátom állt már a jó ügy mellé, és ez talán nekem is köszönhető” – mondja az egyetemi hallgató.
És hogy mit ad az önkéntes munka azoknak, akik idejüket és energiájukat másokra fordítják? „Mindenkinek végeznie kellene, mert az önkéntes munka feltölt. A rászorulók a szeretetükkel hálálják meg, hogy mi is teljes szívvel fordulunk feléjük” – hangsúlyozza Hatvani Viktória, majd hozzáteszi: „az önkéntes munka óriási lelkifröccs az egyre magányosabb világunkban. Hiszem, hogy ha másokon segítünk, azzal magunkon is segítünk.”
Szerző: Kaszás Kornél
Fotó: Marcali Gábor